Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1982-12-20
! személyük a feladatok megoldásában meghatározó jellegű. Szakmailag és emberileg élenjárnak. Ezen emberek döntő része nem a legfiatalabb korosztályban található, de e munka céltudatos végzésével értük el, hogy a stagnáló vagy inkább csökkenő fiatal létszám mellett a felvételre kerülők több mint 60 %-a 30 éven aluli fiatal volt.- a harmadik ezzel összefüggő feladat meghatározás és megvalósulás volt, hogy igyekeztünk kiszélesíteni a pártépitő munkával megbízottak körét azon túlmenően, hogy a tömegszervek és az ott dolgozó kommunistáknak is határoztunk te meg feladatot azzal is, hogy párttag gazdasági vezetőknek konkrétan jelöltük meg párttaggá nevelő feladatokat és nia már ez gyakorlattá vált munkánkban. Kedvezően segítette pártépitő munkánkat a munkásőrség, mint a kollektíva nevelő ereje hatott olyan fiatal elvtársakra, akik pártmunkaként a munkásőr felszerelés és szolgálat teljesítését kapták. Ennek eredményeként munkősőreink döntő többsége ma már párttag és a többi fiatal is fokozatosan éretté válik a tagfelvételre. Sajnos vannak olyan jelenségek amelyek nem segitik, hanem hátráltatják a pártépitő munka tartalmas végzését. Ilyen például ha a pártszervezetnek nincs meg a megfelelő tekintélye, munkája az események követésére ^ szorítkozik. Ha bizonyos esetekben tanácstalanság, kapkodás tapasztalható tevékenységében és a helyileg megoldható problémák a világgazdasági vagy világpolitikai események kedvezőtlen hatásával kerülnek megmagyarázásra. Vagy ha a pártszervezet nem tud érvéoyt szerezni a párt káderpolitikai irányelveinek és olyan vezetők beállítására kerül sor, akik nem tudják végrehajtani és nem felelnek meg a szocialista vezetői elvárásoknak. Hiszen egy fiatal az iskolapadból a munkahelyre kerülve vezetőjének döntései alapján itéli meg elsősorban a párt politikájának helyességét, értelmét, a vezető munkáját azonosítja, látja megjelenni - mint politikát. 1 • ■ - •'* a, - • . ^ , ' te . 3 r r _ MIMIID';;/ - / 0 ÍV0 44*0 ' u 04 '• f: 0' 7 V :'-00v IS-'- 01 ' ‘ ■ 0000',! | i MmanaHTTn