Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1982-10-26

alkotó ifjúság pályázat gyakorlatban való alkalmazása, FMKT további fejlesztése, uj belépőkkel való foglalkozás, konkrét agitációs- meggyőző munka végzése, társadalmi munkaakciók szervezése, az Izzóban bevezetésre került az ifjusági műszaki-fejlesztési alap, az OBV-ben a fiatal I műszakiak, közgazdászok tanácsa számos célfeladatot kap. Fejleszteni kell a tömegszervezetek közötti munkamegosztást, llgy érzem elsősorban a pártszervezetek tudnak konkrét utmu-A politikai munkának e része szép, de nagyon nehéz feladata. 3-5 napos megbeszélésre hivtuk össze a középszintű és fel­ső szintű vezetőinket, hogy megtárgyaljuk a vállalat előtt , álló feladatokat. Erre felsőbb szintekről is hivunk meg ■ ;,\*v előadókat. A felkészítés másik témája lesz a versenyképes­ségben való helytállás. Próbálunk uj piacokat szerezni, pl. US/v mely ujabb gondok elé állitja a vállalatot, mert kis szériákban rendelnek. A VI. ötéves tervben az a célki­tűzésünk, hogy legalább annyit exportáljunk, mint amennyit importálunk. Az állásfoglalás nagy segítséget nyújt mad a pártszervezetek murikéjához. CG Szabó Mihály elvtárs Nagyon időszerű e téma tárgyalása, jó lett volna ha egy évvel ezelőtt kerül erre sor. Salgótarjáni gyárunkba nem akarják megérteni a területi párt irányítást, felvetették hogy miért nem lehetnek a budapesti testület tagjai. A gazdaságpolitikai bizottságba olyan embereket kell dele­gálni, akik politikailag, szakmailag is jól képzettek. Ez az elmúlt években javuló tendenciát mutat. A munkahelyi légkör, a munkamorál nern jó. Mi kutatjuk annak lehetőségét, hogyan lehetne megoldani az import kiváltását. Sok esetben kerülünk olyan helyzetben, hogy le kell állítani gépeinket, mert az anyagok nem érkeznek meg időben. A következő évben I sokkal tisztábban kell látnunk, hogy ezeket a gondokat el­kerüljük. De előfordul olyan eset is, hogy a szovjet exportot

Next

/
Oldalképek
Tartalom