Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1982-04-26

Nagytermeik nincsenek kellően hasznosítva. Közművelődési tevékenységük továbbfejlesztésével hatékonyabban segitsék a munkahelyi művelődést. Ugyanakkor számoljanak azzal, hogy a művelődési- és főleg a szabadidős - tevékenység a lakó­területre tevődik át. A közéletiség formálásának, fejlesztésének jegyében tervezzék programjaikat. Az üzemben megrendezendő év­fordulókhoz, ünnepségekhez, vetélkedőkhöz, köxiyvkiállitásokat, program ajánlásokat készítsenek. Szervezzenek gyermek és ifjusá­gi rétegek, a GYES-en lévők számára szórakoztató rendezvényeket, művelődési alkalmakat. Működtessenek rátegklubbokát, különösen szocialista brigádok, szállás lakék, bejárók, és fiatal értelmi­ségiek számára. Fordítsanak nagyobb figyelmet az amatőr mozgalom fellendítésére. Koordinálják tevékenységüket az Ady Művelődésir ■ Házzal. b./ A Landler Művelődési Ház bevonásával is bővülhet intézményháló­zatunk, melynek alapvető feltétele a közlekedés megoldása. O./ A művelődési otthonokkal nem rendelkező üzemeink nehezebb szemé­lyi és tárgyi feltételek mellett, sajátos eszközökkel végzik a közművelődési munkát. Az Egyesült Izzó rétegklubokat működtet, képzőművészeti kiállí­tásokat szervez, valamint oktatási termekkel rendelkezik, A VI. ötéves tervben is gazdag programot tervezett az üzemi közművelődési te munka megvalósítására. Pályázatot indított a M Legjobb termelési és művelődési közösség " jelszó jegyében. Ez a mozgalom keretet ad a gazdasági egységek " szocialista módon dolgozni, tanulni, élni n jelszó magasabb szintű, kollektív megvalósítására. A többi kerületi nagy- és kisüzem, intézmény közművelődési cél­ra egy-egy klubbal, oktatási helyiségekkel, könyvtárral, rendel­kezik osupán, melyek szűkös lehetőségeket biztosítanak a dolgo­zók üzemen belüli művelődésére, A VI, ötéves tervben bővítésre nincs lehetőség. Ezért tovább kell szélesíteni együttműködésü­ket a vállalaton kívüli művelődési intézményekkel, valamint igény­keltéssel, szervezéssel, neveléssel a lakóterületi közművelődési munkában való részvételre kell serkenteni a dolgozókat, .A i.-------------------------------------------------------------------------------------------~i Mpn gr ii _ I 'J **? 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom