Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1979-12-11

a jfofeto ■Wllg 1(\ megoldását, s a lakosság ellátását szolgáló tevékenységet. A XI. kongresszus óta általános tanácstagi választás nem volt, mind­össze elhalálozás, vagy lemondás folytán megüresedő választókörzetek­ben időközi tanácstagi választásokra került sor. Az 1973-ban megvá­lasztott tanácstagok 30 %-a kicserélődött. Az időközi választások so­rán emelkedett a nők és az aktiv fizikai dolgozók aránya /nők aránya 27 %-ról 33,3 %-ra, a munkások aránya 30 %-ről 39 %-ra emelkedett,/ Csökkent a 30 éven aluli fiatalok aránya. A kerületi tanácstagok A kerületi Tanácsban 9 munkabizottság és egy társadalmi /lakásügyi/ ró bizottság működik. A tanácsi bizottságokban a tanácstagok 61,3 %-a vesz részt és 24 fel­kért szakember tevékenykedik és segiti a bizottságok munkáját. A ta­nács és szerveinél tevékenykedő állandó társadalmi aktivisták száma mintegy 200 fő. A lakóbizottságokban 1530 kerületi lakos végez társa­dalmi munkát, A kerületi Tanács óa a végrehajtó bizottság elvi meghatározó és dön­tő szerepe erősödött. A testületi hatáskörök maximális betartása biz­tosította a testületi határozatok törvényességét, A bizottságok, va­lamint a szakigazgatási szervek testület előtti beszámoltatása lehe­tővé teszi, hogy a testület figyelemmel kísérje a szervek munkáját, an­­ró nak működésével kapcsolatban a tevékenységet előbbrevivő döntések szü­lessenek. A kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága fokozott figyelmet fordit az ágazati feladatok, a jogszabályok végrehajtására, a szakigazgatási szer­vek tevékenységének irányítására, azok munkájának összehangolására, ellen­őrzésére. tiloséin minden esetben olyan kérdéseket tárgyalt meg, amelyek előbbrelépéot jelentett a kerület fejlődése, a lakosság jobb ellátása tekintetében, A Végrehajtó Bizottság szakigazgatási szerveit rendsze­resen beszámoltatja munkájáról, tevékenységét figyelemmel kiséri, dönt azokban a kérdésekben, amelyek a szakigazgatási szervek munkáját ha­tékonyabbá teszi, a kerület lakosságának érdekeit segiti, életkörül­ményeit jobbá teszi. A kerületi Tanácshoz két vállalat tartozik, éspedig a IV. és XV. kerü­leti Ingatlankezelő Vállalat, valamint az Ut- és Létesitménykarbantartó 7 - - — * ^ ' 1 — i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom