Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1977-12-20

.j 1 . _ 4 _ különböző készülékeket, visszaigazolták 1978-ra, most kaptunk levelet tőlük, ujabb határidő módósitásokat jelöltek meg a 97 fajta megrende­lésből 83-nak határidőéjét módosították. A munkaerő gazdálkodás, az élőmunka hatékonyságának növelése tevékeny­ségünk központjában áll. Itt nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk a szervezési tevékenységnek. Minden tervfejezet végére hozzátesszük, hogy milyen szervezési intézkedéseket kiván meg annak a tervnek teljesítése, vagy túlteljesítése. 1978-as feladatokat illetően három döntő célt tűztünk, magunk elé. Egyik a tőkés fizetési mérleg javitása, külön nagy gonddal foglalkozunk az importanyagok takarékosságával. Szeretnénk a devizasalton 2-3 millió dollárral javitani az mellett, hogy közben a szocialista exportot és a belföldi igényeket is növekvő mértékben fogjuk kielégíteni. A másik az ország fizetési mérlegének javitása, a harmadik feladat a hatékonyság növelése. ra^ A cselekvési programot nagyon jónak tartom. Az 1977. október 2o-i 1® határozat a vállalatunknál osztatlan örömet okozott azért, mert kb. 1967 óta beszélünk elsősorban a termékszerkezet javításáról és a külgazdásági struktúra kialakításának szükségességéről. Ez a határozat egy rendkívül definitiv, konkrét iránytmutató határozat amelynek alapján munkánkat hosszú éveken keresztül tudjuk végezni a nép­gazdaság érdekében. Vadas Sándorné elvtársnő; A feladat nem uj számunkra, de évről-évre feszitettebb. Amikor az V, öt­éves tervet kezdtük ezen a fórumon jó magam, de valamennyien nagyon fe­szített idegállapotban voltunk.Azon meditáltunk,hogy a nagyra szabott feladatokat hogyan tudjuk teljesíteni, mennyire tudunk az elvárásoknak eleget tenni. Valamennyien tudjuk, hogy a termelés nem cél, eszköz ehhoz, hogy jobban, szebben éljünk. Az Izzó nagyon sok kritikát kapott két évvel ezelőtt, hogy merünk ilyen feszitett tervet vállalni, amit az V. ötéves tervben vállaltunk. A népgazdaságnak szükséges volt rá, ezért vállaltuk. Y Örömmel mondhatjuk, hogy a kerületi ipar, a mi vállalatunk is évről évre eleget tesz az elvárásoknak. Somogyi elvtárs sok gondolatot ébresztő feladatot határozott meg, ezeket nekünk jól át kell gondolni. Az Egyesült Izzó az V. ötéves terv időarányos részét a termelés növelésé­nek ütemében lo5 %-ra teljesítette. A termelési ütem 1976-ban 18,2 %-kal, az idén várhatóan 11,3 %-kal nő, jövőre ez az ütem sokkal feszitettebb: 15,7 %. Aminek igen örülünk, hogy értékesítésünk kedvezően alakult. Az Izzó a száz lábon álló piacában akkor tud megmaradni, ha uj piacokat szerez, ha állandóan uj termékekkel jelenik meg. Éppen ezért nagyon fontos az V. ötéves tervben, hogy az uj gyártmányok arányát növeljük. 198o-ig termékeink 5o %-ának uj gyártmánynak kell lennie. Ebben az évben ez 15 %-os volt. Az uj gyártmányaink mind olyanok, amelyekkel mi jelenünk meg először a világpiacon. Az Izzó olyan beruházási hitelekhez jutott, amivel a gyár­tását az V, ötéves tervben lényegesen bővíteni kell. 1977-ben 1,6 milliárdot fordítottunk beruházásra, ez összhangban van az V. ötéves terv beruházási politikájával,Jövőre a beruházási terv 1,3 milliárd lesz. Néhány gondolatot a következő évről. 1978 év igen feszitett lesz az Izzó számára, de erre felkészültünk. Szeretnénk olyan programot adni a kommu­nistáknak, gazdasági vezetőknek, dolgozóknak, hogy egy irányba huzzunk. Jövőre 8,5 milliárd lesz az Izzó árbevétele és csaknem 1 milliárd a nyeresége, I 1 j 7 —- 1 v "' " 11 »■ m) • 1 "■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom