Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1975-07-11
-lomunkat addig, amig minden illetékes meg nem érti, hogy tudomásul kell venni a dolgokat. , Tisztázódtak a gyár vonatkozásában azok a bizonytalansago , amig arra vezettek, hogy két csillaggal kellett megjelölni a gyár hatékonysági mutatóit. , , , Ez évi szovjet export eladásunkat kővetően 4 hónapra tisztázódott, högy mit kapunk a cipőkért és ki fizeti meg. Ez azt jelentette, hogy kedvező helyzet alakult ki, mint az előterjesztett anyagból kiderül, hisz, amikor az adatokat szolgáltattuk, még nem tudtuk mennyiért termeljük meg a cipót. A Duna Cipőgyár ebben az esztendőben allami támogatás nélkül gyártja barlti^exportJátl968-óta a baráti exportál kapcsolatba tényezők egy évig se éltek, egyszerűen nem lehetett Kellő komolyságu ezzel Összefüggésben lévő intézkedési tervet Kialakitani. A jövő esztendővel kapcsolatban a tavalyi szint alat kapjuk meg az árakat. Miután hónapok után, az eladások után tisztázódnak ezek a dolgok nem lehet lelepiteni a vállalati p-vártmánystruktúrát. Nagyon fontos lenne, hogy az eladásokat Megelőzően derüljöj ki az ármeghatározás a cipőkkel kapcsolatban. A külföldi importot belföldi anyaggal igyekszünk teni. A Duna Cipőgyár hozzányúlt ehhez a témához, ebből eredő elég sok gondunk is van, kockázatot jelent, de ez be fog érni és akkor jelentős tőkés importot takarítunk meg. . v. Az anyag javaslataival kapcsolatban szeretnem elmondani, hogy megitélséünk szerint a leglényegesebb feladat*: ránk is jól vonatkoznak, ezeket tartjuk szükségesnek a jovoben nalurik napirenden tartani a gazdasaga es pártvezetés előtt is. Somogyi Imre elv társ: A Társadalmi Szemle 6. számában van egy hasznos cikk: "Terv^ gazdaságunk eredményei a tapasztalatok tükreDen lom, hasznos tanulmány, jól eligazító, megprteto cikk ahhoz, hogy hogyan is kell látni a korritány es a népgazdaság helyzetét. Az Írásos anyagban - melyet a VB nevében terjesztünk elő - néhány pontosítást javaslunk. 3. old. középen. Összessegeben... ....amely a jelenlegi adottságok, ... Javasoljuk a jelenlegi adottságok" töröljük, nem lehet megítélni pontosan. 8 old* közepén ""Ebből megállapítható, hogy az alkalmazotti létszám... a vállalatok 1975-ben is ezeket az aranyokat tervezik. Mészáros elvtárs is hivatkozott erre, ne _ elégedjünk meg ezzel az állapottal, állapodjunk meg aboan, amiről szó volt az előadásban és a vitában is, felül kell vizsgálni, hogy az a - nyok javitásával milyen intézkedéseket kell tenni. 11. old. II. bek. 1. pontjában ".... Fo törekvésnek a belföldi... stb. világpiaci áron történő ...." utána kimaradt a_tokos export növelését....stb." helyes. Ugyanitt az "árukivitel bővítés" helyett államközi szerződések a helyes. I _ _ _ J