Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1975-07-11

IP—nn- L .. \ 1 ' 1 i' 1 1 i * 'fiiM—Maw#wtéww . <wme»~ :. . . . 1- 2 -tagsággal megbeszéltük a feladatokat, az éves gazdasági tervünk a határozatra épült, annak megfelelően készítettük el. Az első negyedévben taggyűléseket tartottunk, ahol a gazda­sági vezetés a helyi konkrét feladatokra bontotta le a teen­dőket. Külön kiemelten kezeltük a takarékosságai tervben fog­laltakat, az üzem és munkaszervezés feladatait. A párttag­sággal sikerült az egységes értelmezést biztosítani. Hozzá­szólásaikban egyértelműen reagáltak arra, hogy értik a nép­gazdaságban jelentkező problémákat. Megfelelő a politikai han­gulat ahhoz, hogy a dolgozókat mozgósítsuk a feladatok elvég­­zséére. Jó fórumokat teremtett a KISZ, szakszervezeti válasz­tások erre, ez mind lehetőséget adott arra, hogy újra és ismé­telten a feladatok végzésére összpontosítsuk a figyelmet. Ezekkel együtt mégis úgy érzetül?, hogy menetközben a gyakor­lati végrehajtás során találkoztunk szemléletbeli problémák­­y kai is, amit a jelentés is tartalmaz. Mi arra irányítottuk a pártalapszervezeteket, hogy minden szinten legyenek önállóak, kezdeményezők abban, hogy a helyi gazdasági feladatokat maguk tűzzék pártfórum elé, vigyék a taggyűlés, a pártcsoportok elé a gondokat, problémákat amelyek jelentkeznek,' ne várják mindig a felső vezetés feladat-megha­tározását. Meg kell modani, hogy ebben sok eredményt nem tud­tunk elérni. Pártszervezeteinket fékezi az a dolog, hógy a középszintű vezetők nem úgy fogják fel és nem úgy fogadják az ilyenirányú kezdeményezést mint kellene, kicsit sértésnek fogják fel, ha a helyi alapszervezeti Vezetőség tesz észrevé­teleket. Itt szemléletbeli problémákkal találkozunk. Hiányzik náluk a megfelelő politikai felkészültség, de néha a megfelelő szakmai tudás is. Ma már, amikor ennyire összetett a feladat ezzel a tudás-szinttel, felkészültséggel nem lehet hosszú távon vezetni. Mi a vállalatvezetéssel közösen feltérképeztük a helyzetet, s nagyobb létszámban iskoláztunk be szakmunkáso­kat, segédmüvezetoket, művezetőket, akiknek felkészültségét különböző tanfolyamokon tudjuk biztosítani. y A másik dolog, amely kiemelt kulcskérdés, hogy a meglévő mun­kaerőnek megtartása, vagy az újonnan belépőkkel való olyan foglalkozás, hogy gyökeret eresszenek nálunk. Ennek érdekében a PB mellett működő gazdaságpolitikai bizottság szociológiai vizsgálatot végzett, ennek lényégé, hogy kérdőíven különböző kérdéseket tettünk fel a dolgozó felé, választ akartunk kap­ni arra, hogyan érzik magukat, miben lehetünk a segítségükre. Sok érdekes válasz érkezett, melynek elemzéséből intézkedési tervet dolgoztunk ki, melyben meghatároztuk a pártszervezet, KISZ, szakszervezet, gazdasági vezetés konkrét feladatát. Ha ezekben a kérdésekben sikerül eredményt elérni, alőbbre lépni, ekkor biztosított lesz feladataink végrehajtása. Araikor úgy érezzük, hogy minden szinten tudatosítottuk a fela­datokat, tudják mi a teendők, akkor jönnek közbe azok az objek­tív tényezők, akadályok, amit nem a vállalaton belül lehet megoldani és ilyenkor sokkal nehezebb politikailag a dolgokat tisztázni. Ismeretes az ingadozó piaci helyzet, az ezt követő anyagi ellátások, zavarok. A külső, objektív tényezők hatasat ' i J

Next

/
Oldalképek
Tartalom