Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1971-09-30

I 2. napirend Jelenté a .a pártépitési munka kerületi tapasztalatai rnl. különös tekin­­tettel a módosított Szervezeti Ezabalyzat bevezetésére." Máté Andris elvtára /kiegészítés/ Azzal kezdeném a bevezetőt, amit a X. kongresszus fogalmazott meg a pártépitési munkával kapcsolatban, nevezetesen a párt munkásjellegének erősítésével, a párttagfelvételi arány javításával, a nők, fiatalok aranyénak emelesévelo Pártépitési Bizottságunk 2o üzemben - PB, csúcs, önálló pártszerveknél - folytatott vizsgálatot,2o üzem párttagsági létszáma kb. 2800 fő, tehat azok^a megállapítások, amelyekből tendenciákat lehet esy félév pártépitési munkájában levonni, körülbelül általánosíthatok er,ész kerü­letiünkre. Lemérhető volt a kongresszust megelőző pár hónapnak és az utána eltelt időszaknak az aktivitása a pártélet t rületén. Ezt az aktív tevékenységet a kongresszus idézte elő és még ma is tart. A Szervezeti Szabályzat néhány pontja különböző ná tszerveknél a párttag- Y sagot illetően vitákat eredményezett. Azonban ezek a viták u-y nyugodtak lo, — mint ahogy az ^elvtúrsak is tapasztaltak — hogy pártszervezeteink azt a helyes utat választották, amelyet mind a kongresszus határozata, mind a módosított szervezeti szabályzat megfogalmazott. A tapasztalatok azt mutatjuk, hogy partéiétjinkben az uj tisztségviselők es a regiek is a munkájukat tervszerűen végzik a pártépités területén. Szinte nincs olyan^alapszervezet, ahol ne találnánk rövid, vagy hosszabb t-:.vra szölo pártépitési tervet. Ezeknél a terveknél néhol még problémák vannak, melyhez nagymértékben hozzájárul a munkaerő mozgás. De a kisebb nagyobb nehézségek ellenére is elmondhatjuk, hogy pá„tszervezeteink terv­szerűen végzik munkájukat. Szeretnem kiemelni a KISZ szervezeteknek azt az igyekezetét, amelyet a íelevráfatt kifejtettek a pártépitési munka területén. Nagyon jónak tart­­dPa,xajanlasi munkájukat is, megállapítható, hogy az újonnan fel­vett párttagok nagy részét a KISZ szervezetek ajánlották. Egyes helyeken azonban - elsősorban az idősebb párttagok részéről - © kialakult egy helytelen nézet a korhatár leszállításával kapcsolatban, es a fiatalokkal szemben túlzott követelményeket allitanak. Csökkenteni kell ezeket a tulzott követelményeket nemcsak a fiatalokkal, hanem a nőkkel es munkasokkal szemben is. Fő feladatunk közé tartozik a párthatározatok következetes végrehajtása a pártépitési munka terén. Szükségeinek tartjuk a pártépitési tervek tervszerű javicasat* valamint a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták akcivitasanak tovább fokozását. A pá tcsoportokra való odafigyelés is nagyon fontos feladatunk. Úgy fogalmazta meg az utolsó végrehajtó bizott­sági les, hogy az^alapszervezetekben centrikussá kell tenni a* párténi­­tesi munkát es a párt belső életével járó mindenféle pá "munkát. Ide tartozik a munkásarany növelése is. Törekedni kell a munkások arányának javitasara úgy, hogy felvételük tükrözze az üzem dolgozóinak összetételét. Hozzászólások Lovas elvtársnő-zazalatt f eihl?fZVa megállásithatnvá vált az, hogy az elmúlt idő- X nln" / ejlodes tapasztalható a tagfelveteli munkában. Ez a fejlődés nemcsak számszerűdében, hanem összetételében is képet ad arr!l h$ a ; te: a 9 to7-|zua által Í.. -------------------------------------—------------------------------------­­­l í 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom