Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1969-05-08
A nagyüzemi törzsgárda, a régi szervezett munkások és a törzsgyökeres munkások kerületünkben is a párt legfőbb támaszai. Bennük testesül meg a munkásosztály mindén pozitiv tulajdonsága: az osztályöntudat, a kollektív érzés, a fegyelem, a szolidaritás, a munka és igazságszeretet, a realitás-érzék. A párthoz való szoros viszonyuk mutatója, létszámúit állandó és tartós növekedése a párton belül. lo év alatt számarányuk több mint kétszeresére növekedett, s az ossz párttagság közel 60 százaléka fizikai munkás. Ez a tény politikai szempontból igen lényeges, db rt ez a párttagság képezi a munkásosztály legszervezettebb, legöntudatosabb élcsapatát. Véleményük, politikai állásfoglalásuk mindég meghatározó a politikai közvélemény kialakulásában és mérvadó a nem párttag munkások számára. A munkások politikai érettségét nemcsak nyilatkozataikból Ítélhetjük meg, hanem magatartásukból, a termelésben és a közéletben tanúsított helytállásukból. Az elmúlt évi munka alapján az Egyesült Izzó harmadszor is elnyerte a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját, 6 termelő egység az "Élüzem", 2 üzem a Kiváló Vállalat" és egy Ktsz pedig a "Kiváló Szövetkezet" 1 reprezentatív cimet vivta ki magának. A szociológiai felmérés statisztikai adatai is pozitiv tendenciákat tükröznek. Arra engedjek következtetni, hogy a fizikai munkások nagy többsége helyesli és érti a párt általános politikáját. Éles megkülönböztetést tesz a szocialista társadalom és a kapitalizmus között a mi társadalmunk javára. Idegit élesét, véleményét tettekkel is alátámasztja. A statisztikai adatokból kiderül, hogy társa la lmunk legaktívabb tagjai. A megkérdezettek 68 %-a végez rendszeresen, illetve időnként társadalmi munkát és 73 % rendszeresen, illetve esetenként résztvesz a párt- ós mozgalmi szervek rendezvényein, s mintegy 42 %-a fölszólal és véleményt nyilvánít. /Szociológiai adatok/ A politikai öntudat fejlődésére vall az is, hogy a megkérdezettek mintegy kétharmada személyes tulajdonának is tekinti az üzemi tulaj d on t, illetve kez d i ezt fe1is merni. | ’ ^ ^ Í jj|3' "ü _ 4 -