Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1967-10-10

■ i 1-5 -alkalmas lesz, hogy a további feladatainkat is velük oldjuk meg. A Politikai Bizottság határozata is kihangsúlyozza, hogy éppen a megnövekedett feladatok jó megoldása miatt is a párt ós az állami munka területén még nagyobb figyelmet kell fordítani a kádermunkára. Ismert dolog, hogy az embereket sokriányu hatás éri nemzetközi kérdések, nemzetközi munkásmozgalom, Vietnam, stb tekintetében ós nem mindig jó hatások. Munkahelyen való beszélgetés, vitatkozás közben sem mindig helyes politikai álláspontot képviselnek az em­berek, nem mindig helyes véleményt alakítanak ki. Ezért is úgy véljük, hogy vezető kdereink a jelenleginél is al-r kalmasabbak legyenek a bonyolult kérdések megmagyarázására. Miután emberekről van szó, általánosítani nagyon nehéz dolog. A Politikai Bizottság határozata is néhány kérdés vonatkozásában von le általá­nos következetetéseket. Ami egyik helyen gond, nem biztos, hogy a másik helyen is jelentkezik. Egyik nagy probléma az un. hármas köve­telménynek a megfelelő végrehajtása. Tapasztalatunk, hogy e tekin­tetben nincs minden a legnagyobb rendben. Legnagyobb gondunk, ho^y többnyire a politikái követelményből engednek a szakmai követelmé­nyek javára. Sokszor ós sok helyen nem vették figyelembe, hogy a szakmai alkalmasság, a vezetésre való alkalmasság nem azonos a —v szakmai követelményekkel. Lehet valaki a legkitűnőbb szakember, ha nem jó vezető, nem jó szervező, ha nem tudja a megfelelő szakmai elképezléseket az emberekkel vegrehajtattni. Egyik követelmény sem helyezhető a másik rovására előtérbe. Biztosaknak kell lennünk abban, hogy vezetőink nehéz helyzetben, kritikus időszakban is megállják helyüket. Tapasztalataink, hogy politikai követelmény tekintetében pártszervezeteink általában igényesebbek, mint a gazdasági vezetők. Az is előfordul - nem egyszer - hogy olyan embereket, akik soha nem nyilvánítanak véleményt, akiknek nincs semmi észrevétele, azokat többre becsülik, mint az olyan embereket, akiknek van véleményük, vitatkoznak, kiállnak álláspontjuk mellett. A Politikai Bizottság határozatának érvényesitésénél ós a vezető tisztségek betöltésénél nem könnyű dolog a hármas követelményt alkal­mazni, A hármas követelmény alkalmazásánál természetesen differen­ciálni kell. Nyilvánvaló dolog, hogy politikai ós szakmai felkészült­ség tekintetében nagyobb követelményeket kell támasztani egy igaz­gatóval, mint egy müvdzetővel szemben. Ismereteink szerint az álla­­^ mi vezetők, de még előfordul, hogy pártvezetők egy része sem foglal­kozik megfelelően a kádermunkával. Szép számmal vannak olyan gaz­dasági vezetőt, akik nem tekintik feladatuknak a beoszottjainak politikai nevelését. Ennek következménye, hogy a beosztottakat nem ismerik. Nagy0n sok olyan vezető van, aki tartózkodó, nem őszinte beosztottjaival szemben. Nem kevés az olyan vezető, akiből a minő­sítés elkészítését ki kell kényszeríteni. Nagy problémát jelent, hogy gazdasági vezetőink egy része úgy tekinti, hogy az illető be­osztott dolgozóról politikai véleményt a pártszervezetnek kell mon­dani. Helyds elvnek tartjuk azt, hogy általában arra kell törekedni, hogy mindenhol belső utánpólással biztosítsák a vezetői pótlásokat, de nagyon sok helyen erre nem fordítanak gondot. A pártfunkciónári­­usok hibája is, hogy sokszor nem nyúlunk elég bátran a fiatal, politikailag is jól felkészült káderekhez. A pártszervezetek szerepéről néhány szót. Bennünket pártfunkciónári­­usokat is felelősség terhel, ha nem megfelelő az állami, személyze­ti munka. A legfontosabb vezetői posztok betöltésénél, a hatáskör­be tartozó emberek vonatkozásában a gazdasági vezetőknek ki kell kérni a pártszervezet véleményét# Azt kell biztosítani a pártszer­vezetüknek, hogy minden vállalatnál legyen személyzeti politika, olyan, hogy ismerjék a vállalatnál a vezető beosztású dolgozókat, i. : — —ű 1 !

Next

/
Oldalképek
Tartalom