Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1966-09-19

1 1 w 1 » 1 _ - 24 -r* A közös ügyért végzett fáradtságos, áldozatos tevékenységük alapozta i meg mindmáig a kerületben eddig elért minden gazdasági, politikai si­kerünket, Éppen ezért indokolt, hogy kerületünk kommunista küldötteinek tanácskozásáról tolmácsoljuk elismerésünket és köszönőtünket kerületünk valamennyi pártszervezetének, párttagságunknak eredményes, kommunista munkás s ág ukért, , / A kerületi PB, munkája sok vonatkozásban pozitiv irányba fejlődött, A Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére és helyes útmutatása alapján nőtt választott testületünk önállósága, de egyben felelőssége is, Párt­­bizottságunk egész tevékenységében érvényre jutott a demokratikus-cent­ralizmus, a kollektív vezetés, s a vezetéshez nélkülözhetetlen pártegy­­^ ség, az elvtársi birálat. A beszámolási időszakban a Budapesti Pártbizottság megvizsgálta kerü­letünk irányitó tevékenységét. Megállapította, hogy Pártbizottságunk összetételében, felkészültségében, aunkakószsógében alkalmas a párt po­litikájának vitelére, a határozatok végrehajtására, Munkánkra tett kri­tikai észrevételeik alapján igyekeztünk változtatni munkamódszereinken. A vizsgálódás, szemlélődés helyett fokozpttabban érvényesítettük a cse­lekvő munkastílust, Többet foglalkoztunk eszmei- politikai kérdésekkel, törekedtünk a szakmai és politikai munka egységének megteremtésére. Nagyobb figyelmet fordítottunk a pórtélét belső kérdéseire,a dolgozók munka- és életkörülményeinek javítására. A választott testületek ülései­re olyan.napirendeket tűztünk, amelyekben döntési joga a Pártbizottság­nak volt. A Budapesti Pártbizottság bírálata alapján igyekeztünk csök­kenteni az általunk hozott határozatok számát és javítani azok tartalmát. Tovább erősödött Pártbizottságunk kollektív vösetósc. A PB. tagjai fo­kozottabban részt vettek a kerületi párt és társadalmi ólet irányításá­ban. Személyesen bekapcsolódtak egy-egy fontosabb KB. és Bp-i PB, hatá­rozat feldolgozásába és végrehajtásába. Az alapszervezetek rendezvényein képviselték a kerületi Pártbizottságot és egyes napirendek előkészítésé­hez segítséget nyújtottak. A PB. munkabizottságai /Ipari-, Pártépítési, Propaganda- Művelődési/ eredményesen segítik a választott testületek /PB. VB./ munkáját, A bizottságokban 22 PB. tag dolgozik rendszeresen, több fontos kérdést megvizsgáltak, pl, tag- és tagjelöltfelvételi munka tapasztalatait, a* kerület dolgozóinak politikai hangulatát, egyes termelési kérdéseket, stb. I 1 - “ -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom