Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1964-06-24

Nem mintha nem kellene, de a Politikai Bizottság határozata kimondja, hogy az esti egyetemet és a középiskolát elsősorban a pártmunkások továbbképzésére kell felhasználni. Arra is^gon­doltunk, hogy a középiskolát végzettekből 24 elvtársat átirányí­tottunk az esti egyetemre. Ezekkel as elv társakkal u/y kell szá­molni, hogy akik ezt elvégzik, ezekkel a nagyüzemi pártbizott­ságokat, üzemi pártvezetőségeket kell erősíteni. Jobban oda kell figyelni a KISZ fiatalokra is. Nekünk kell mar most gon­doskodni arról, hogy mire megemberesednek, annyit tanuljanak, amennyit a keretek, lehetőségek engedik. Itt is több tervsze­rűséget kell a munkába vinni. Nem szabad megengedni azt, hogy a KISZ iskolára küldött 41 fiatal közül 11 került funkcióba. Különösen olyan üzemeknél kell a figyelmet felhívni, ahol elv­társaink egyrésze közeledik a nyugdijkorhabárhoz, ezek pótlásá­ról már most kell gondoskodni. b Szorsrtnék as elvtársaknak beszámolni a vezetőségválasztások elő­készületéről, mivel ez káderkédéseket illet elsődlegesen. Most folyik a káderelőkészités az üzemekben és hivatalokban. November 1—tői irta ki a Politikai Bizottság az ujijavalasztasol? megke zdését, december 25—ig ke kell fejezni* Ez eleg rövid idő nehezíti az is, hogy legtöbb üzemünk 3 szakmánybán dolgozik. Több mint egy eve indította be a Bp-i PB. a 2 hetes titkári tan­folyamokat, ' amelyek nagyon jók, jó színvonalas előadásokat "tan­nak a titkárok. Ugyanarra az időre, amikor a választások"?! vannak irva az Egyesült Izzóból 4o titkárt kell elküldeni, a textiles üzemekből 2o titkárt. Célszerű volna a /választások után megcsinálni ezt a tanfolyamot, A Bp—i PB. felé javaslattal él­tünk, reméljük, hogy segíteni fognak nekünk. A decentralizált alajőszervel? párt titkár a inai? minősítése folyamatban van, altala­­ban megfelel azoknál? a követelményeknek, amelyet tenni kell ilyen alkalmakkor. Mégis akadt olyan pártbizottságunk, ahol gg Írásban minősitii? a párttitkárokat. Néhány helyen elmaradás ta­pasztalható: MPI, HPS, Gyapjuszövő, Gérnagyár. A várható mozgásról áttekintő képünk nincs, ezért nem is szepe­­pelt olyan rész, hogy milyen a kádárek felkészültsége, mozga­tása, kialakulóban lévő helyzet előtt állunk. y A Pártbizottságnak errő# a lekÖzelebbi alkalommal beszámolunk. Részelképzelésekről tudjuk a pártbizottságot tájékoztatni. Az Egyesült Izzóban 38 %, a HPS-ben 3o %, a Duna Cipőgyárban 3o %, a Gyat> juszövőben 38 % mozgás várható a vezetőségi tagok­nál is. Ennek tekintélyes része objektiv és indokolt, de mégis nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen egy indokolatlan eset sem. Megnéztük, hogy a cserélendő titkárok utánpótlása hogyan áll. A káderfejlesztési tervekben meg vannak azok az elvtarsak, akik a mozgatásra kerülő titkárok helyére lépnek, ez előzetes elképzelés a végleges döntést a taggyűlés mondja ki. Nehezebb a helyzet a pedagógus és egészségügyi vonalon. Fő elvünk amiből kiindultunk a káderek előkészítésénél a part­szervezetek erősítése, a vezetőségi tagokat_ugy kiválasztani a pártvezetőségei? köréből, hogy valamelyik jelentse a parttit­kár utánpótlását. , Menetközben a Pártbizottságot tájékoztatni fogjuk az előkészí­tésekről, a vezetőségválasztások lebonyolításáról, a végrehaj­tó bizottságpt pedig minden ülésen tájékoztatjuk. t - =J I- 7 -i

Next

/
Oldalképek
Tartalom