Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1964-06-24
Foglalkozik a Bp-i Pártbizottság anyaga aszal is, hogy az igények megnövekedése együtt jár a magasabb szakmai műveltség növelésével is. Budapesti szinten a pártmunkások 4o,4 %-a tanul valamilyen iskolán. Nagyobb része állami oktatásban vesz részt. Ez kerületi szinten 42.8 százalék, magasabb, mint a budapesti átlag. A Budapesti Pártbizottság beszámolója kitért arra is, hogy tapasztalható olyan tendencia, hogy az oktatásban résztvevő elvtársaknak nagyrésze, közel #o %-a állami oktatásban vesz részt. Tapasztalható tendencia budapesti szinten, hogy az állami végzettség megszerzése a marxizmus-leninizmus magasszintü elsajátításának a rovására megy. Ez a perspektíva biztosításának gondolatával függ gyakran össze. De az iskoláztatásban van tervszerütlenség. Olyan allami oktatásban vesznek részt, amely nem függ Össze pártmunkájukkal. A minőségi követelmények leszűkülnek az állami iskolai végzettségre, kisebb figyelem van fordítva arra, hogy%az illető elvtárs milyen marxista felkészültséggel, mozgalmi tapasztalattal rendelkezik, A hozzáértés igénye leszűkül technikumi, mérnöki képesítésre. A kettőt - a politikai és szakmai felkeszültseget összhangba kell hozni és kölcsönhatásában kell elemezni és eldönteni. Nem specialistákat kell a pártmunka posztjaira állítani. Pusztán a szaktudás még nem elég és még nem tesz senkit vezetésibe alkalmassá. A budapesti Pártbizottság úgy fogalmazta meg, hogy a pártmunka elsőrendű követelménye a politikai felkészültség, készség arra, hogy a politikai kérdésekben kellő biztonsággal eltudjon igazodni, tudjon szervezni, mozgósítani, támaszkodni más emberek véleményére, stb. A jövőben ezeket az elveket jobban figyelembe kell venni, és a gyakorlatban ezeket megfelelően alkalmazni kell. Foglalkozik a Bp-i Pártbizottság jelentése azzal is, hogy nehezen jut előbbre as utánpótlás képzése. Ez kerületünkben is gondot okoz. A Bp-i PB. anyag szól arról is, hogy kádereink erkölcsi, anyagi megbecsülése tekintetében is vannak kívánni valók. Kiemelik az üzemi helyzetet, ahol a párttitkár elvtársak anyagi dotációja és az üzem beosztott vezetőinek között nagy a diferencia, sok esetben kompromisszumos megoldásra készteti a pártbizottságokat. Foglalkozni kell azzal a gondolattal is, hogy azokban az üzemekben, ahol a törveket rendszeresen teljesítik, elérik az élüzem cimet, azzal egyidőben különböző kitüntetésekben kell a párttitkárokat is részesíteni. Meg kell találni a módját annak, hogy ez a jövőben jobban érvényesüljön. Hasonló okokból elég komoly problémák vannak a kerületi pártapparátusban is. Az apparátuson belül nem tudunk olyan felkészült embereket biztosítani, akik a pártmunka, mind a szakmai munka színvonalát gyorsabb ütemben emelni tudnák, mert a 2 fizetés között nagy a diferencia. Összefoglalva. A Bp-i Pártbizottság ezekkel a tényleg .nagyon időszerű káderdolgokkal foglalkozott, foglalt állást, adott útmutatást. Ezzel összefüggsébe és ennek tükrében szeretnék foglalkozni a kerületi kádermunkára vonatkozó határozatunk végrehajtásával. | _ ?--------__J - _ . , - — -- — -- - - — — . _- 4 -