Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1957-08-27

Apróné elvtársnő: Kéri, hogy úgy menjünk el erről a PB bizottsági ulSsr3I7~E5gy"5”párt lo hónap alatt erősödött és nemcsak hiányos­ságok vannak, hanem eredmények is. A felszólalok csak a hiányos­sággal foglalkoztak. A kéráést úgy kell nézni, hogy jelen pilla­natban a pártnak 38o ezer tagja van és ennek 64 5»-a munkás, ami jó eredmény. A pártszervezése jó irányba halad, sőt meg kell állapitani, hogy túl gyoraan fejlődtünk, és ezzel természetes, hogy becsúsztak olyan emberek is, akik nem a pártba valók, de ezeknek a száma lényegesen kisebb, a Párttagság nagyobb része párthü, becsületes ember. A másik tény, hogy az emberek biznak a pártban és a kormányban. Ezt bizonyítja, hogy eltoroltuk a be­gyűjtést, amitől a gazdasági emberek nagyon fél/ötek, nem láttak biztosítva az ország gabona helyzetét. Most viszont bebizonyoso­dott, hogy a parasztság bizik a pártban a kormányban, a rend­­szerben, mert eladja a gabonát és nem tárolja, jelenleg mar 18 ezer vagon gabonával rendelkezik a népgazdaság. Az utóbbi idő­­—. ben már a megállapított árnál alacsonyabban adják, ami igen po­' zitiv. Majd beszél arról, hogy nagyon jó a kukorica termés is, ami nagy mértékben hozzájárul a gazdasági vérkeringés jobbóté­­teléhez. Az eredményeket bizonyítja az, hogy amint Pesti elvtárs elmondotta a termelés területén komoly javulás van. Mindig vissza kell nézni, hogy honnan indultunk ahhoz, hogy az eredményeket teljes nagyságukban láthassuk. A gazdasági kérdések kihatással vannak a politikai kérdésekre is, ée az egész politikai,életre. A politikai élet is erősödött, á íömeggyülések is azt bizonyít­ják, hogy a nép a párt és a kormány mellett van. Azt is meg kell mondani azonban, hogy vannak komoly hibák, nem megy a két frontos harc, A jobboldal részéről erősen támadják a pártot és a centralizmust. A felsőbb szerveket az egyes alsóbb szervek nem akarják magx elisnarni. Ez az ellenség hangja és megakarja rendí­teni a Párt Központi Bizottságába vetett hitet. Elmondja, hogy milyen tapasztalatai voltak a Duna Cipőgyárban és a Rákospalo­tai Növényolajgyárban. Az utóbbi üzemben péld. nem akarnak prog­­t-n ressziv tagdijat fizetni és azt mondják, hogy az üzemi alapszer­vezet hozzon határozatot, melyben a progresszív tagdíj fizetést _ eltörli. Ez rendkívül helytelen és megengedhetetlen, hogy a Szer-X' vezeti Szabályzatban lefektetett és a Központi Vezetőség altal megállapított tagdíjfizetési módszerijei szemben állás van. A IV. kerületi pártbizottságnak is harcolni kell az ilyen megnyilvánu­lások ellen. Egyetért abban, hogy az üzemekben a nyugalmat helyre kell állítani, de először és sürgősen el kell távolítani a még meglevő ellenforradalmi elemeket. Majd foglalkozik a gazdasági szabotázsok kérdésével, ami napi­­rednen van és a kommunistáknak ezt nem szabad tovább tűrni. Javasolja a Gazdasági Bizottságnak, hogy az egyes üzemeket mélyeb ben is vizsgálják meg, mutassanak rá a hibákra, észrevételeiket az elemzést adják át a pártbizottságnak, hogy a PB megfelelő súllyal feltudjon lépni az ilyen jelenségek ellen. Fel kell szá­molni a kommunista gögöt. Majd beszél a volt MDP tagokkni kérdé­séről. Azokat a volt MDP tagokat akik mindig mellettünk álltak és becsületes elvtársakx* meg kell nyerni a párt számára. Fel kell számolni az inritikát is. Még mindig vannak akik bontják_az egységet és ezek ellen fel kell venni a harcot. A párt és a töme­gek kapcsolatát meg kell teremteni, az emfeérekhez közel kell ke­rülni. Egyetért a csoportos beszélgetések bevezetésével. Szüksé­gesnek #tartja a családokkal való foglalkozást. Biztosítani kell, hogy a kommunista éljen családi életet, foglalkozzon a családtag­jaival. |- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom