Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

I- 72 -Dienes Béla elvtárs, a Bp-i PVB tagja, az Egyesült Izzó vezér­igazgatója. Tisztelt Pártértekezlet ! Kedves Blvtársnők ! Elvtársak ! Izzós dolgozóknak megtiszteltetés, hogy Újpest kommunistáinak pártértekezlete gyárunk falai között végzi munkáját. Kerületünk­be a magyar ipar számos ágazatának reprezentásai élnek, alkotnál!. Kutatóintézetek, jelentős orvosi létesítmények* iskolák vannak számos intézmény, hadsereg működik. A felsorolásból is kitűnik, hogy nem feltételezi a szoros egysmásra utaltságot, együttműkö­dést, mert él mindenki a maga mozgástörvénye szerint, a munka különbözősége által meghatározott körülmények között. Nem kohéziós erő az* hogy Újpesten nagyon sok dolgozó tud izzó­lámpát gyártani, fröcsi cipót és a textiliparban is járatos. Nemrég megegyeztünk az egyik intézménnyel, hogy egymástól nem csalunk raigérgetéssel dolgozót, 15 hónap után egyeztettünk és megállapítottuk, hogy 2,5 %-át a dolgoi létszámának tőlünk fe­dezte. Megnyugtató, hogy ez nálunk csak egy ezrelék. Ez sem kóhé­­ziós erő. Az sem okvetlenül kohéziós erő, hogy ugyanahhoz rend­­őrséghöz, vagy közigazgatási szervhez tartozunk. Mégis azt hiszem van sok olyan kérdés, amiben érezni kell, hogy nekünk újpestiek­nek együtt kell dolgozni, Cselekedeteinket meghatározni. Egy ilyen dolog a környezetvédelem. Rettenetes sok pénzbe került, sok tiz milliót fordítottunk rá, mondták miért nem a technikára, hát a Duna élővilágát nem pusztítottuk ki, pedig 7o év óta küldjük a csatornán keresztül a ciánt. A korom füstje okádta a város la­kosságára a piszkot, a szennyet, s a sav'gözök itt felszáltak, a környező dolgozók tüdejében leüllepedtek. örömmel mondhatom, hogy ma innen a törzsgyár ós gépgyár területéről semmi olyan szennye­ző anyag nem kerül ki a város levegőjébe, ami ártalmas lenne... Megszüntettük a kormot, a füstöt a földgáz által, megszüntettük az elektromos zavarokat, savgözöket, csatornáinkba olyan folya­dék folyik ami nem teszi tönkre a csővezetéket és az élővizek élővilágát. Érdemes ezért küzdeni. Ez a dolog, hogy itt milyen_ feladat vár akár hányszor eljön az emer a külső Váci utón mindig emlékezik. Most én a kedves bőrŐ3 elvtársaktól elnézést kérek, hogy mondom, de én akár hányszor - főleg nyáron -ha végigmegy_ az ember az Újpesti Váci utón gyalogmenetben kb. ájultan érkezik abba azónába, ahol már nincs bűz. Netány évvel ezelőtt abban a kedves figyelmességben volt részünk, hogy egy táblára kiírták, hogy ezen a vidéken egy köbméterbe ennyi, meg annyi millió baktérium van, de ez fertőzést nem okoz, Azóta változott a világ, elmaradt a tábla. Ebben küzdjünk egymással, a közös ügyért. Van összekötő kaposs. Rengeteg iskola dolgozik "egy iskola-egy üzem" elég az, hogy kifessük a szobát és renováljuk a bútorokat, az sem lebecsülendő, de a szocialistaemberré nevelés nagyszerű kohójában nem lehet az iskolákat egyedül hagynil Üzemekkel együtt közösen kell dolgozni, hogy a fizikai munka becsülete, tisztessége meglegyen és necsak abban, hogy vezető intézmények­ben munkások részt vesznek, hanem abban,#hogy az iskolában ta­nuló fiataloknak ne 1-2 %-a akarjon munkás lenni. Ez is kifeje­zője munkánknak. Ebbe milyen eredményt lehet elérni, azt bizonyít#­­­MFW>inr«w#(ii«wnn»»fc#a*| t ó ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom