Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

Ha megnézzük a várospolitikai eredményeinket ugye itt a tanács­elnök beszámolt arról, hogy mi minden történt, mi kezdődött el. Én Budapestről elmondhatom azt, hogy Budapest soha nem fejlő­dött olyan ütemesen, mint az elmúlt 4 évben. Hogy egy számmal érzékeltessem. Ebben az ötéves tervben 4o milliárdot fordítunk budapesti beruházásokra, a megelőzőben 19-et fordítottunk. Egy év alatt több óvodát építettünk, mint az elmúlt ötéves terv­ben. És ezt sorolhatnám végig. Es ugyanez vonatkozik a lakás­építésre, rendkívül nagy feszültséget jelent még a lakáskérdés nálunk. Ma is a legnagyobb társadalmi feszültség Budapesten. De azért az is tény, hogy 280 ezer budapesti lakos költözhet uj, vagy jobb lakásba ebben az ötéves tervben. Ez mégis csak mutatja a feszültség dacára azt a dinamikus fejlődést, amit év­ről-évre, de különösen az elmúlt 4 évben elértünk. Bátran ki­jelentem - annak dacára, hogy sok bírálat éri a közszellemet, sok bírálat éri a szocialista morált, magatartást, cselekedetet - az elmúlt 4 évben igenis fejlődött a szocialista öntudat Buda­pesten is, az üzemekben is, az élet minden területén is. Mert különben hogy jönnek létre azok a szocialista brigádok ezer­számra, Hogy jönnek létre azok az eredmények, amelyekről itt ma beszámoltak az üzemi küldöttek. Igen fejlődött és lényeges fejlődést értünk el. Erősödött & párt is, maga a pártépitő mun­ka is• Bárki saját maga szemügyre veheti a saját területén, hogy mit erősödött a pártalapszervezet az adott területen, ossz egé­szében az egész párt. Hacsak arra gondolunk, hogy az utóbbi idő­ben milyen sok* tekintélyes, köztiszteletnek örvendő jól dolgozó, öntudatos munkás került a part soraiba. És ezt nekünk mindenütt bátran kell hirdetni, mert ez a való tény. Ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy a kongresszusra való készülés azt is jelenti, hogy szembe kell nézni a gyengeségeinkkel is és a hibáinkkal is. Nem arról van szó, hogy kiálljunk az utcasarokra és szaggassuk az ingünket, dehát azért meg kell állapítani, hogy a Központi Bizottságtól kezdve az alapszervezetekig, az egyes kommunistákig is követtünk el hibákat is és vannak problémáink és akkor ké­szülünk fel jól a kongresszusra, ha ezekkel is szembenézünk. Hát pl. én azt gondolom, hogy számunkra, budapesti pártmozgalom aktívái számára azért iránytmutató az, ahogy a Központi Bizott­ság nézett szembe bizonyos időszakban bizonyos hibákkal. Mert azért az a 1972-es KB határozat az bírálat volt, de önbirálat is volt, mert önbirálat volt akkor, amikor a Központi Bizottság megállapította, hogy nagyüzemeink helyzete, ezen belül a nagyüzemi munkások jövedelmi helyzete sem kielégítő. Vannak hibák a Buda­pesti PB munkájában is, nem is kevés, nemcsak objektív okokból adódó hibák, szubjektív vezetési, emberi hibákból adódó dolgok. Itt van több budapesti PB tag, tudjk pl. nem volt jó, nem volt minden területre hatékony az ellenőrzés, nem érvényesítettük minden területen a felelősséget és mehetünk sorra még sok minden gyengeségben. Azt, hogy nagy eredményt értünk el a lakásépítés­ben, de 25 év óta nem tudjuk megoldani, hogy normálisan karban­tartsuk a lakásokat Budapesten. Vagy itt felszólalt egy körzeti elvtárs. Nem oldottuk meg tulajdonképpen a pártkörzetek politi­kai kérdését sem megfelelően. Nem oldottuk meg azoknak a nyug­díjasoknak problémáját, nem anyagi problémáját, politikai problémáját, akik hallatlan nagy értékekkel rendelkeznék, felhal­mozott tapasztalatokkal, amely óriási tartalék lehetne a moz­galom számára, de az egész szocialista fejlődés számára.- 66 -tó 7------®

Next

/
Oldalképek
Tartalom