Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

Ez a legfontosabb előfeltétele annak, hogy egész közéletünk szocialista morálját tovább tudjuk fejleszteni. Vitathatatlan tehát, hogy a pártfegyelem a szocialista erkölcs építésének, erősítésének fő feladata továbbra is a pártra és a pártszerveze­tekre hárul. De ugyanakkor az állami, közigazgatási és gazda­sági szervek tennivalói is adottak. Az elmúlt években mfegjelent nagyjelentőségű törvények és rendeletek nagy segítséget nyújtottak e küzdelemhez. Jobban kell a jövőben hangsúlyoznunk, hogy csak törvényekkel, rdneeletekkel karos, szocialista rendszert sértő esetek ismétlődését aligha lehet visszaszorítani. A helyi és fe­lülről áttekinthetetlen kispolgári megnyilvánulások jelentősebb része nemis kiván központi intézkedéseket. Ebből következik* hogy minden kommunista elsősorban a maga környezetében meglévő hiányos­ságok ellen harcoljon, felismerve, hogy az egész leküzdése csak a részek leküzdésével lehetséges. Arra kell tehát törekednünk, hogy a törvééyek értelmezése és a szocialista normák közelítsenek egymáshoz. Befejezésül ismét szeretném kihangsúlyozni, hogy a még meglévő problémák ellenére párttagságunk elvi szilárdsága, politikai érettsége és aktivitása nagyobb mint 4 esztendővel ezelőtt. A párttagok mellett kerületünk pártonkivüli dolgozóinál! nagy több­sége szintén helyesli a párt politikáját. Tudatosan elkötelezet­tek és cselekvőén résztvesznelc a szocialista program megvalósítá­sában. Tehát a kerületi PB nyugodt lelkiismeretettel a valóság­hoz hűen pozitiv mérleget adhatott a beszámoló jelentésében a pártértekezletenek kerületünk gazdasági, pártpolitikai és párt­fegyelmi eredményeiről. A fejlődés mellett azonban látnunk kell a negatív jelenségeket, a kellemetlen tüneteket is, mert a pártnak ezeket is fel kell ismerni és ezekkel is szembe kell nézni. Munkánkban Kádár elvtársnak a KB, 1972. márciusi ülésén mondott útmutatásait kell véleményem szerint a jövőben figyelembe venni. Kádár elvtárs ezen a KB,ülésen a következőket mondotta: "Ha toe­­ményen dolgozunk a párt vonaláért, a párt politikájáért, ha meg­alkuvás nélkül képviseljükmmindig és mindenhol, kezdve a párt­élettel, a közéleten át egészen a családig, baöáti körig bezáró­lag, akkor a normák betartásával sem lesz semmi baj, de ha ez nincs semmiféle prédikáció nem ér semmit" Végezetül annyit kívánok mondani, hogy a kerületi Pártfegyelmi Bizottság a kerületi PB beszámolóját és a többi dokumentumokkal egyetért, azt elfogadja és a pártértekezletnék elfogadásra ja­vasolja. Kovács Sándor elvtárs, a kerületi PB tagja, az Országos Bányagép­­gyártó Vállalat' PB titkára."" Tisztelt pártértekezlet ! Kedves Elvtársnők ! Elvtársak 2] A kerületi Pártbizottság 4 éves munkájáról szóló beszámoló sok­oldalúan elemzi a párt belső életét érintő kérdéseket. A megálla­pítások hűen tükrözik a kerületünkben elért^eredményeket, a je­lentkező gondokat és problémákat, de megjelöli azokat a felada­tokat is, amelyek a további kibontakozáshoz vezetnek. Ezzel össze­függően hozzászólásomban foglalkozni kívánok az MSZMP X0 kong­resszusának és az azt követően megjelent párthatározatokkal L f =J- 58 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom