Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1975-02-08
p. I ! ' • F'- 17 -Kovács Ferenc elvtárs /elnök/ Vitát nyitok a Pártbizottság beszámolója, a határozati javaslat felett, a kongresszusi irányelvek és a Szervezeti Szabályzat tervezet megvitatása tapasztalatainak összegezéséről. Felkérem a jelölő- és mandátumvizsgáló bizottság elnökeit és tagjait, amennyiben részt kívánnak venni a vitában, ugy felszólalásukat elsőként tegyék meg, hogy utána munkájukat megkezdhessék. HOZZÁSZÓLÁSOK: Kovács Pálné elvtársnő.munkás, a Hazai Pamutszövőgyár alapszervezeti p'árttitkára. Tisztelt Küldöttértekezlet ! Kedves Elvtársak ! Szeretnék élni az alkalommal és néhány szót szólni vállalatunk, a Hazai Pamutszövőgyár helyzetéről. Sz annál is inkább indokolt, mert néhány évvel ezelőtt a Hazai Pamutszövőgyár fogalmához az is hozzátartozott, hogy nevünket mindig negatív példák alátámasztására lehetett felhasználni, mert kétszer zártuk gazdasági eredményeinket vesztességgel az uj gazdasági mechanizmus bevezetése után. Ez a körülmény dolgozóinkban letargikus hangulatot keltett, a miután vállalatunk léte is kockán forgott kevesen akadtak olyanokj, akik bizakodóak voltak. Sajnos erre a korszakra az is jellemző volt, hogy az üzemi demokrácia tartalmi vonatkozásaiban nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Különböző fórumokon sokszor a már eldöntött anyagok kerültek megvitatásra, gyakran már nem volt lehetőség módosításra, mely a vitának informatív jelleget adott, egyetlen eredménye a feladatok végrehajtására való mozgósítás volt* Az őszinte tájékoztatás hiánya és a kész tények elé állítás miatt nem volt csoda, hogy dolgozóink bizalma megingott. Problémáinkat a kerületi PB tájékoztatásunk alapján reálisán értékelte és határozott, hatékony segítséget nyújtott. A gazdasági vezetésben személyi változások történtek, de gazdadasági helyzetünk megszilárdításához is jelentős segítséget kaptunk. Többek között támogatták beruházási tervünk kb. 5o millió forinttal való megemelését, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az időközben bekövetkezett építőipari és egyéb árváltozások miatt a rendelkezésünkre álló keretből a beruházást befejezni nem lehet* Az 1973-as évben konkrét lépéseket tett a vállalatvezetés annak érdekében, hogy az üzemi demokrácia fóruma elé vitaanyagok kerüljenek, hogy a kollektíva hasznos javaslatai, észrevételei alapján alakuljanak ki végleges döntés, elképzelés* A negyedévenként megtartandó termelési tanácskozások jó előkészítésére ós lebonyolítására nagy súlyt helyeztünk. Bevezetésre került, hogy üzemrészenként, szakmányonként külön-külön tartsuk meg a tanácskozásokat. Áz üzemrészek vezetőinek rendszeres műszaki konferencia adott segítséget és a tanácskozásokon elsősorban a kollektívát közvetlen érdeklő kérdések kerülnek konkrét formában megvitatásra. L__ í-------_j