Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1962-10-20--21

Azzal is egyetértünk, hogy a kerületi Pártbizottság és az ipar irányitó szervei között a kapcsolat szorosabbá váljék. Csomós elvtárs javasolta, hogy az összevont vállalatoknak egy pártszervezete legyen. A Központi Bizottság is foglalkozik ezzel a problémával, várható, hogy ebben a kérdésben intézkedés történik. Addig is szükséges az összevont vállalatok párt­­szervezetei között a jobb kapcsolat megteremtése. Arra fogunk törekedni, hogy ehhez a kerületi Pártbizottság is megfelelő segítséget adjon. Siklósi elvtársnő a származás kérdésével kapcsolatos végre­hajtási utasítást sürgette. Erre Darabos elvtárs válaszolt és reméljük, hogy mielőbb intézkedés történik. Hozzászólásában azt is szóvá tette, hogy az üzemekben a diákok szakmai képzésének jobb feltételeit biztosítsuk. Ezzel egyet­értünk os kérjük a kerületi tanácsot, üzemi pártszervezeteinket és az igazgató elvtársakat, togy már most és az elkövetkezendő években segítse a középiskolai tanulók szakirányú előképzésé­nek biztosítását. Filioszky os Dienes elvtársak értékes felszólalásaikban nagyon sok fontos kardost érintettek. Ami a piac kutatást illeti, erre vonatkozó észrevételüket és javaslatukat továbbítjuk az illetékes felsőbb szerveknek. Holló János elvtárs hozzászólásában a párttagság tájékozcatásá­­nak hiányosságaiTTette szóvá. Bírálta a kerületi Partbizott­ságot, hogy nem gondoskodik időben a párttagok tájékoztatásá­ról és a felvetett problémákra nem mindig kapják meg a meg­felelő választ. Holló elvtárs kritikai észrevételével egyet­értünk es javasoljuk a megválasztandó pártbizottságnak, hogy munkájában nagyobb gondot fordítson a párttagság és a dolgozók Rendszeres politikai tájékoztatására. Tóth elvtársnő hozzászólásában megemlítette, hogy az üzem háromnegyedéves tervót teljesítették es ezzel behozták korábbi elmaradásukat. Mi ennek nagyon örülünk és kérjük az üzemi párt­­bizottságot es a gazdasági vezetést, hogy kövessenek el mindent az éves terv maradéktalan teljesítéséért. Tóth elvtársnő több segítséget kért a kerületi Pártbizottságtól a tömegpolitikai munkához. Észrevételeivel egyetértünk, igyekezni fogunk ennek a kérésnek eleget tenni. A megyeri körzet és az üzemek körüli üzletek jobb áru ellátásának igényét indokoltnak_tartjuk, a beszámolóban is szóltunk ériül. Kérjük a kerületi tanácsot, hogy ennek érdekében tegyen intézkedést. Szigeti elvtárs több fontos kérdést érintett és ugyanezt el­mondhatjuk Erdélyi elv társ felszólalásáról is. Ami az épülő uj kutató intézet fűtéssel való ellátását illeti, már most kell intézkedni. Kérjük Szigeti elvtársat, hogy a kérdés részletesebb megbeszélése érdekében a kerületi Pártbizottságot mielőbb ke­resse fel. A többi észrevételeivel és Erdélyi elvtárs javasla­taival egyetértünk és amit helyileg lehet elintézni, ahhoz a kerületi Pártbizottságunk minden segítést meg fog adni. Mindkét elvtárs kiegészítette a határozati javaslat II-es fejezetének 4—es pontját, amellyel egyetértünk és a határozati javaslatunkat módósitjuk. lL © =J-48-

Next

/
Oldalképek
Tartalom