Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1962-10-20--21
- 34 -Ez a fiatalság, akit a mi társadalmunk nevelt, aki a kapitalizmust csak hírből ismeri, meg sem érti ezt a társadalmi megkülönböztetést ! Igazgágtalannak tartja, mert egész életszemlélete, életfelfogása, jószándékú és tiszta. Nem a régire tekint vissza, hanem előre néz,az ő eszmeje már a szocializmus.- 5 ©©ró ©róÍV, '«•© róróró-'ró Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne tegyünk még minden lehetőt annak érdekében, hogy a tehetséges munkás és parasztszármazásu gyerekek bekerüljenek az egyetemekre és főiskolákra. Minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni fogjuk őket ró a tudományok elsajátításában és a jó tanulmányi eredmények elérésében. A társadalom osztályszerkezetében végbement változások megteremtették az egységes szocialista társadalom alapját. A szocialista társadalom egységének további fejlődése most elsősorban azon múlik, hogy a szocializmus teljes felépiteséii munkálkodva, valamennyi dolgozó osztály és réteg politikailag, erkölcsileg össze—follyon, A szocializmus építésének vezetője a munkásosztály, és az marad a kommunizmus építésének idejön is. Propaganda és tömegpolitikai munkánkban nagy teret kapott a nemzetközi kérdések ismeretetése, tisztázása. Igyekeztünk megértetni a nemzetközi élet változásainak főbb vonásait, igy: tudatosítani kellett korunk fő tartalmát és jellegzetességét, a szocialista világrendszer fejlődésének jelenlegi szakaszában, a háború elkerülhetőségének, uj marxista megállapitasait, E kérdések tisztázásának segítségével tovább növeltük a Szovjetunió iránti őszinte ragaszkodást, s az emberek hitét a szocializmus ügyének legyőzhetetlenségeben. Mindez bizonyltja, hogy párt-propaganda munkánk igyekezett lépést tartani az élet követelményeivel ós a szervezett jpártoktatás kereteit is kiszélesítettük. A szervezett partoktatas— bán résztvevők jelenlegi száma az 1959/6o-as oktaáási évhez viszonyítva 39.7 %-kal növekedett. Ez a szám az ideológiai kérdések iránti megnövekedett érdeklődésről tanúskodik. I 1 /f2>2- II LaJgi* 1--------- “ ~ ~ ~ < - — — - - - - -. ----Mr ' ni—— Tg |