Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.8.a/6)

1957-06-07

' MSZMP III,ker.-i Pártbizottság. Budapest, 1957. junius 7. o /így/ Feladatok, a kerületi aktivaülés határozatainak végrehajtására. > 'v A ker.-i ativaülés megtárgyalta a pártszervezetek helyzetét és fela­datait. A pártszervezetek alapvető feladatául tűzte ki, hogy rá kell hérni a rendszeres pártmunkára, amelynek jó megoldása biztositja, hogy a pártszervezet a munkája alapján elismert vezetője legyen az üzemek­nek. Melyek azok a feladatok, amelyeket az aktiva beszámolója és hoz­zászólók is leginkább hangsúlyoztak? A pártszervezetek megerősítésének legfőbb feladata az opportunizmus elleni harc. Ebben érvényesíteni kell azt a következetességet, mely az egész aktívát áthatotta. A szavak és a tettek egységének megterem­tésével biztosítani kell a párt iránti bizalém fokozását. Miodig C3ak annyit ígérjünk meg, csak olyan feladatokat fcüzzünk ki, amit meg is tudunk valósítani. A proletárdiktatúrának érvényt kall minden terüle­ten szerezni. Meg kell vizsgálni a vezetők magatartását. Aki bűnt kö­vetett el, annak bűnhődni kell. Aki hibát követett el, azft • meg kel bírálni, de megmutatni, hogyan teheti jóvá. Aki megingott, báborita­­oi kell. Minden vezetőnek meg kell mondanunk mi a véleményünk magatar­tás aról, mit várunk tőle a jövőben. Külön figyelmet^fordított az aktiva az egyszerű párttagok, a régi har­cosok megbecsülésére, amit minden kommunistának meg kell szívlelnie. Az ifjúság nevelését úgy is támogatni kell, hogy a régi, tapasztalt pártmunkások rendszeresen járjanak o fiatalok közé. Mindezeket g feladatokat az egyes szervezetek önállóságinak fokozá­sa mellett kell megoldani. Az aktiva a feladatokat 3 csoportba osztot­ta , amelyeke b minden pártszervezet a körülményeinek megfelelően, a legjobban oldja meg, * /""N y I<» A 3 ze r veze ti _v e a e b é s jn ejgs z 11 írditása. lo/ Fel kell számolni a vezetés bizonytalanságát, szervezetlenségét, A vezetőségi üléseket előre meghatározott napirenddel megtar­tani - a határozatokról tájékoztatni a tagságot. 2,/ Havonta^rendszeresen - az utolsó héten tartani a taggyűlést. A vezetőség számoljon be a végzett munkáról, a határozatok vég­rehajtásáról, a különböző feladatokkal megbízott elvtársak mun­kájáról, A tagságnak tudnia kell. hogy a vezetők mit és hogyan dolgoznak, 3c/ Minden párttagot megfelelő pártmunkával kell megbízni,/Pl.egyes feladat előkészítése, munkaverseny feltételeinek megvizsgálása, | a végrehajtott bérezés-felülvizsgálása, stb./ e/ o A ' / 0 —* —.—i _ . ... _ . % <r__ . .___________ • | * * -A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom