Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.8.a/5)
1958
- 2 -» Javasoltuk egy füzet felfektetését, amelybe a bejelentő neve , a bejelentés ideje, és tárgya, végül az elintézés módja és ideje lenne felfektetve. A kerületi Pártbizottságnál a szóbeli bejelentések is Írásban lesznek lefektetve és ezeket az Írásos bejelentésekéi együtt tartják nyilván. A bejelentések ügyintézése a kerületi Pártbizottságnál ©Italában a Titkárság határozatában megállapított határidőn belül történik,kivételt képez néhány ügy, ahol a kivizsgálás több időt vesz igénybe. Ilyen eset például, ha valamely üzem, vagy intézmény felelős vezetői ellen történt bejelentés, úgy azt csak széleskörű kivizsgálás után lehetett bezárni. Egyetlen olyan esetet tapasztaltunk csak, amelyik még 6 hónap után sem nyert elintézést, ill. a nyilvántartásba, mint elintézetlen ügy szerepelt. Némeht Gusztáv január 20-án levelet intézett a kerületi Pártbizottsághoz, amelyben régi párttagságára való hivatkozással kéri nyugdijának felemelését. Elintézés céljából ez át lett adva a régi párttagokkal foglalkozó bizottságnak, de még elintézéséről semmi feljegyzés nincs. A bejelentések számának állandó emelkedése a párthoz való bizalom egyik megnyilvánulása. Bár a bejelentések különféle problémákat vetnek fel; hiányosságok.szabálytalanságok bejelentése, ^áxitsnkixíii partból való kizárás felülvizsgálati kérelem, segit— ségkérés, technikumra vagy egyetemre való felvételre, és egye> bek. Az elintézés tartalmilag is jó és az elintézés módjából kiérzi a bejelentő, hogy ügyével olymódon foglalkoztak, hogy jogos és teljesíthető kérése kedvező elintézést nyerjen. Az ügyvitel és ügykezelés terén elért eredményekért dicséret ilieti Oláhné és Kovácsné elvtársnőket, akik igen sokat dolgoznak, hogy ezt a felelősségteljes munkát a határozat értelmében végezzék. . —— 1