Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1989-02-23

- Tájékoztató a KISZ kongresszusra való felkészülés helyzetéről, tartalmi, szervezeti feladatairól. £lőadó: Molnár Gyula elvtárs A szóbeli kiegészítésben elhangzott, hogy korábban inkább programszerű volt a beszámolójuk, most egy számvetést szeretnének, hogy az elképzelésekből mi valósult meg. Az előterjesztéssel kapcsolatban elhangzott kérdések:- Mit jelent az, hogy eddig 24 szervezet jelentkezett be hozzájuk?- Milyen most a bázisuk a kerületben?- Milyen konkrét segitséget kérnek a pártszervezettől? 0 A vélemények összefoglalása:- A kerületi KISZ hamarabb lábra kapott, mint a párt, jó úton vannak ahhoz, hogy fiatalokhoz eljussanak. A holnapról gondolkodunk általában a mai keretek között, a fiatalok ebből próbálnak kilépni. Vannak közöttük lelkes fiatalok akik a környezet kre is hatással lehetnek. Elhangzott az is, hogy a KISZ is elkésebb a megújulással, korábban ezt tömegbázissal tehették volna. A pártban 35 év körüli korosztály után űr van, ez az ifjúsági szövetség problémáit is mutatja. Aki ma politizálni akar, általában az egyetemista korosztályban található, de ők nem a KISZ-t és nem a pártot keresik.- A konfliktus vállalás irányába mozdultak el ez azonban nagyobb toleranciát és párttámogatást kíván. A KISZ mozgásterének bővítését szolgálná egy átfogó ifjúságpolitikai koncepció kialakítása. A kerületi pártmozgalom is vállaljon felelősséget a KISZ kerületi működésének 0 biztosításához, támogatásához. Barabás elvtárs javasolta, hogy a VB támogassa a kongresszusi felkészü­lés elképzeléseit. A kerületi küldöttértekezleten a PB képviselője szóljon erről. Helyesnek tartja a testület az útkeresés elképzeléseit, ezt munkál­ják ki jobban. A pártnak szüksége van az ifjúsági szövetségre, működését a lehetőségekhez mérten itt a kerületben támogatja, segiti a Pártbizottság. Fenntartjuk tevékenységükkel kapcsolatban a kritika jogát, de kellő tole­ranciára van szükség és nem lehet elvitatni az ő kritikai jogukat sem. A VB elfogadta a javaslatot, egyetértett a kongresszusi felké­szülési elképzelésekkel. A VB érvénytelenítette 1986.III.6-i (H/48) állásfoglalását. Az ifjúságpolitikai koncepciót illetően elhangzott, hogy elsősorban olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek segítik a fiatalok problémáinak megoldá­sát. Eddig semmiféle ilyen jellegű koncepció nem vált be.- 3 -2. napirend 6"

Next

/
Oldalképek
Tartalom