Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1989-02-02

Társadalmi munkatársak megbízatása Megjegyzés A kerületi PB mellett foglalkoztatott társadalmi munkatársak névsorát tekintette át és hagyta jóvá a VB. Az 1983. március 30-i határozatnál leírtak alapján javasoljuk érvénytelenítését. H/102 1988.1.21. A pártépítés 1988. évi feladatai Megjegyzés ra Értékelése és a következő évi feladatok februárban kerülnek a ff Végrehajtó Bizottság elé. H/103 1988.II.4. Intézkedési terv a Központi Bizottság 1987. november 11-i, a pártirányitás néhány szervezeti kérdéséről hozott határozata kerületi végrehajtásának feladataira Megjegyzés A határozatnak megfelelően megtörtént a kerületi PB által Irá­nyított 7 üzemi, intézményi pártbizottság, valamint a 10 üzemi, intézményi és a 4 lakóterületi pártvezetőség egytestületű párt­­bizottsággá történő átalakulása. A pártvezetőségek megszünteté­sére 1988. első felében, a pártbizottságok átalakítására pedig a második félévben került sor. Végrehajtásáról a testületek folyamatosan kaptak tájékoztatást, illetve az éves politikai munkáról szóló beszámoló értékelte a tapasztalatokat. Javasoljuk érvénytelenítését. H/104 1988.11.26. Határozat az 1988/89 pártoktatási év előkészítésének feladataira Megjegyzés A Végrehajtó Bizottság 1988. december 9-i ülésén tájékoztatást kapott az előkészítés és az oktatás beindulásának tapasztalatai­ról. A pártoktatási év értékelése júliusban kerül a testület elé. Sí fc- 14 -H/99 1987.X.l. ______33__________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom