Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1989-02-02

A kerületi közművelődési koordináció fejlesztésének feladatai Megjegyzés A tájékoztatás és információs munka korszerűsítésére kidolgozott javaslat ezt a feladatot is - változtatással - magába foglalja. Javasoljuk a határozat érvénytelenítését. H/42 1986.1.29. A Kossuth kiadványok és pártfolyóiratok terjesztésének, haszno­sításának helyzetéről és feladatairól a pártszervezetekben 0 Megjegyzés A politikai irodalom képzésben, önképzésben, a politikai munká­ban történő hasznosítására, a terjesztés fontos pártszervezeti feladataira hívta fel a figyelmet. A pártbizottság - az ideoló­giai munka kapcsán - foglalkozott a tapasztalatokkal és megerő­sítette a feladatokat. A határozat szerint jelennek meg ajánlá­sok (az információs jelentések alapján készülő "Tájékoztatóbban politikai oktatásban) könyvekről, cikkekről, írásokról. 1988. novemberében a Békásmegyeri Közösségi Házban került meg­rendezésre a politikai könyvhét, megnyitóján terjesztők kitünte­tésére került sor. H/45 1986.11.13. Állásfoglalás a kerületi Szakmaközi Bizottság munkájáról, fej­lesztésének feladatairól 0 Megjegyzés A kerületi Szakmaközi Bizottság elnevezése, a Szakszervezetek Fővárosi III. kerületi Bizottsága névre változott, feladataik­ban is változás történt. Munkájukról 1988. szeptemberében kapott tájékoztatást a Pártépí­tési Munkabizottság. Tevékenységük a lakossági ellátással, ellenőrzéssel, az idősko­rúak helyzetével kapcsolatos feladatokra összpontosul. A követ­kező szakszervezeti választások időszakában foglalkozni kell a pártszervezeti feladatokkal, de megítélésünk szerint nem indo­kolt az állásfoglalás fenntartása, javasoljuk érvénytelenítését. \5- 6 -H/38 1986.1.14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom