Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1987-10-01
tét úgy, hogy az alap többlet a nyítóállomány szintjén maradjon. Mivel azonban a költségek - elsősorban a bérek és közterhek - nem érték el az eredetileg tervezettet és a nem lakás jellegű árbevételek is jól alakultak, a saját forrás - melyet a lakóházjavítási alapba helyeztünk - 7 mFt-tal növelte a lakóházfenntartási alapot. Ezt az összeget azonban végleges forrásnak nem tekinthetjük, mert a költségek a II. félévben részben az áremelkedések, részben pedig a magasabb bértömeg következtében a már említett tartalék felhasználásra kerül. Ugyanezt kell megállapítani a vállalati nyereségről is. Az I. félévi tervünk itt 4 mFt volt, a tény 8,1 mFt. 0 Úgy véljük, éves szinten a második félévben várható többlet költségek sem lesznek olyan nagyságrendűek, hogy veszélyeztetve lenne az 1986. évi nyereségszinttől valamivel kisebb, de még számunkra elfogadható nyereségtöbblet elérése. II. FEJEZET A házkezelési szolgáltatások értékelése, lakóépületeink rendje, tisztasága A vállalat 1982-ben megkezdett és 1985. december 31-vel befeje-0 zett szervezeti korszerűsítésének egyik alapvető célja, a házkezelői szolgáltatások javitása, a házkezelői tevékenység szinvo-01 nalának emelése, a feladatok és hatáskörök decentralizálásával párhuzamosan az újjá szervezett házkezelőségek személyi és szakmai megerősítése volt. Az újjá szervezett vállalati egységek számára a főpróbát az 1986-os esztendő jelentette. Úgy Ítéljük meg, hogy a szervezeti korszerűsítés eredményeként javult a nagyobb önállósággal és felelősséggel dolgozó házkezelőség ügyintézői tevékenysége, közvetlenebb és tartalmasabb együttműködés alakult ki a helyi politikai és társadalmi szervekkel . fó- 4 fó