Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1987-02-05

- Az egyik legnagyobb - sajnos általánosítható - probléma a körzetek "fiatalításának" kérdése. Elhangzott a nyugdij előtt álló párttagok átigazolása előkészítésének fontos­sága és szükségessége, mielőbbi bevonásuk a körzeti poli­tikai munkába. Az üzemekben, intézményekben e munka ered­ményessége még nem megfelelő, ugyanakkor„a körzetek is te­gyenek lépéseket ennek elősegítése érdekében. „ „- Túl sok az adminisztráció, az irásos beszámolok, jelentesek készítése nagy leterhelést jelent, ami az érdemi munkatol vonja el az energiát, a figyelmet. „ ..- A Hegyvidék-Kertváros az egyik legnagyobb területű körzeti pártvezetőség. Tevékenységük összetettebb es sokrétűbb mint ahogy az irásos beszámoló bemutatta. Az atfogofóep —„az emberekkel való mindennapi foglalkozást igénylő munkájuk - inkább a szóbeli kiegészítésben és a vitában elhangzottak » alapján rajzolódott ki. Nagy figyelmet fordítottak kapcso­latrendszerük kialakítására és fejlesztésere, amelynek eredményei munkájukban tükröződnek. Az alapszervezetek irányításában jé módszereket alkalmaznak, ugyanakkor fontos, hogy önállóságuk, kezdeményezőkészségük ne csökkenjen, ezeket a PV inkább ösztönözze, a végrehajtást segítse. Elismerésre méltó az a nyitottság és együttműködési készség, ami munkastílusukat jellemzi.- A feladatok jellegében, fő vonásában azonosak mind a négy lakóterületi pártvezetőségnél, a munka részleteiben - a „ helyi körülmények miatt - van eltérés. Az„általánosítható tapasztalatok, egymás munkájának jobb megismerése, az át­vehető módszerek miatt hasznos volt a téma napirendre tű­zése és a többi lakóterületi PV titkár meghívása. A Végrehajtébizottság az irásos beszámolót egyhangúlag elfő­fs, cl. "bo. # eglllapitotta, hogy a beszámolóban foglaltaknál színesebb, összetettebb pártmunka folyik a területen* A Pártvezetoseg azt a feladatát, amiért a kerületi Pártbizottság létrehozta jól látja el, alapvetően betölti politikai szerepét. A munka tartalmi megítélését illetően, az irásos javaslatot elfogadta, határozattá emelte, azzal a„megjegyzéssel, hogy néhány megállapítását - a végzett munkát jobban bemutatva és elismerve - pontosítani kell. így jobban ki kell emelni kapcsolatrendszerüket, valamint jelzéseket kell tenni azokról - az egyébként „nagy „odafigye­­lést igénylő — "apró" munkákról, amelyeket jo hatásfokkal lat el a. Pártvezetőség. , , A testület köszönetét mondott személy szerint Ban„Jozsefne dr. elvtársnőnek, a PV tagjainak, alapszervezeti titkároknak, aktivistáknak azért a munkáért, amit a lakóterületen vegeztek. A vitában elhangzottakkal összefüggésben„-már nem a hatá­rozat részeként — néhány kérdésben az afaboi álláspont alakult ki. 6- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom