Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-05-29

Ennek a követelménynek az eddiginél sokkal jobb céltudatosabb, összehangoltabb munkával leszünk képesek csak megfelelni, amelyhez szükség van a párttestületi munka javitására ugyan úgy, mint áz egyes párttag cselekvőkészségének fokozá­sára. Összességében a PB ülés szerepét betöltötte, áttekintette az eddig végzett ifjú­ságpolitikai munkát, elemezte a politikai feladatainkat. A tanácskozás aktivitá­sával viszont kevésbé vagyunk elégedettek. A cselekvési szándékot jobban kife­jező megnyilvánulásokat vártunk, ami sajnos főként azok részéről maradt el, akik­re a végrahajtásban nagy feladatok hárulnak. 3./ A pártalapszervezeti tapasztalatok: A pártalapszervezetek a PB Feladatterve alapján alapszervezeti taggyűléseken tűz­ték napirendre a témát. Feladatuk volt a taggyűlésen a párttagsággal megismertet­ni a KB állásfogalalásának lényegét és a PB Feladattervének figyelembevételével, a helyi ifjúságpolitikai munka értékelését követően a saját tennivalók meghatáro­zása . Úgy Ítéljük meg, hogy az 1984. október 9-i KB állásfoglalás csomóponti kérdései kellő súllyal szerepeltek a beszámolókban, felkeltették a párttagság figyelmét. Kiemelésre került a legtöbb helyen, hogy a KB megerősítette az ifjúságpolitika eddigi gyakorlatát, hogy szükséges átértékelni, rendszerezni az ifjúsági prob­lémák körét, továbbá különösen hangsúlyozták azt a felismerést, hogy az ifjúság nehéz helyzete csak a társadalom egészével együtt oldható meg, amiben nekik is is nagyobb részt kell vállalni. Mindezek alapján úgy véljük a párttagság fő vona­laiban áttekintést kapott a KB állásfoglalásról és alkalmazhatja munkája során. A párttaggyüléseken megjelent a tagság 77 %-a, beszámolóhoz és a határozati javas­lathoz 42 fő /26%/ szólt hozzá. A beszámolók többségének szerkezete, összeállítása megfelelő volt, viszont az alapszervezetek egy része túl sokat foglalkozott az ál­talános helyzettel és keveset a helyi kérdésekkel, feladatokkal. Jellemző volt he­lyenként a nehezebb körülmények miatti negatív szemlélet, a problémák aránytalan hangúlyozása, ugyanakkor hiányos volt az elért eredményeket is alapulvevő reális helyzetfeltárás, tapasztalathasznositás. A határozati javaslatok, amelyet a beszámolóval együtt néhány módosítással a tag­ság elfogadott, azokat a legfontosabb feladatokat emelte ki, amelyek adott párt­alapszervezetnél a helyi sajátosságok alapján előtérben állnak. A tagság megis­merhette a PB Feladattervéből az alapszervezetre háruló ifjúságpolitikai felada­tokat, mert erre a beszámolókban és a hozzászólások során több utalás történt. A hozzászólók nagyon sok oldalról érintették a témát, amelynek politikai jelentő­ségét hangsúlyozva, napirendre tűzését egyaránt szükségesnek, hasznosnak Ítélték, kiemelték a pártszervezet, a párttagság szerepét a fiatalokkal való foglalkozás­ban. Szót kapott a KISZ munka fejlesztésének, az érdekvédelmi munka javításának szük­ségessége, a családi, az iskolai nevelés elmaradásai, az életben való elindulás problémái, a lakáshozjutás nehézségei, a szakmai- politikai ismeretek fejleszté­sének lehetősége, tennivalói. A tagság, a hozzászólók többsége jó politikai érzékkel, felelősen közelítette a kérdéseket, napi példákon, saját tapasztalatainak közreadásával igyekezett a tag­gyűlési munkát eredményessé tenni. Úgy véljük a KB Ifjúságpolitikai állásfoglalás taggyűlési feldolgozása, a párttag­ság jelentős részét mozgásba hozta, ezt még akkor is eredményként könyvelhetjük el, ha reálisan meg kell állapítani, hogy a tagság nem kis hányada részben vagy egész­ben, különböző okok miatt érzéketlen maradt. . / . ■ 4+ 5 9- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom