Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-05-08

Korrekt a kapcsolatunk az Úttörőelnökséggel, a KISZ III. kerületi Bizott­ságával, valamint a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályával. Tapasztalataink alap .ián megállapíthatjuk: A Pártbizottság megalakulásá­val korszerűsödött, tartalmasabb lett a pártalapszervezeteket irányité, segitő, elemző munka. Egyre inkább megvalósulhat az oktatáspolitika ke­rületi szintű szakmai és politikai irányításának szinkronja. A Pedagógus Pártbizottság ezt a munkát továbbfejlesztve, az emberi kap­csolatok erejére építve, fegyelmezett munkával kívánja szolgálni. Feladataink:- törekednünk kell a PB és a VB testületéinek még konkrétabb munkamegosz­tására,- javitani szükséges a testületi munkát, kiemelten a határozathozatali te­­vékenységet,- hatékonyabbá kell tenni az instruktorok munkáját. Tartalmi - módszerta­ni felkészítésüket meg kell szervezni,- folytatni és erősíteni kell a párttitkárok és reszortosok felkészítését,- tovább kell folytatnunk a pártszervezetek és az intézmények állami veze­tőinek beszámoltatását - munkájuk fejlődését segítve,- meg kell erősíteni információs rendszerünk szemeli feltételeit, töreked­nünk kell a még gyorsabb tájékoztatásra, visszajelzésre,- a tömegkapcsolatok erősítésére több csoportos beszélgetést kell szervez­nünk, területünk különböző rétegeivel /pl. középiskolások, fiatal peda­gógusok/ ,- jo]?b munkaszervezéssel meg kell teremtenünk annak lehetőségét, hogy tes­tületünk tagjai az eddigieknél többet tartózkodjanak pártszervezeteinknél,- az uj Pedagógus KISZ Bizottság munkáját még szorosabb együttműködéssel, segítségnyújtással folyamatosan javitani kell. dúCtó,+cA_ /Haisch Károlyné/ Ped.PB titkára ta <£5- 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom