Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-10-02

Mindkét testület vezetőinek feladata az új tisztségviselők­kel való fokozottabb foglalkozás, a szélesebb aktívahálózat kialakítása és működtetése. A politikai irányításunk alá tartozó két munkásőregység kö­zül a "Várkonyi György" egység parancsnoki állománya stabil. A parancsnoki munka színvonalán, határozottságán javítani szükséges. A Híradó egység parancsnoki állományával az elmult időszakban krónikus problémák voltak. A parancsnoki munka fogyatékos­ságai miatt az egység vezetése szétesett. A budapesti parancs­noksággal együttműködve, személyi konzekvenciákat is levonva döntöttünk az új parancsnok és helyettesek kinevezésében. Sürgetjük a még hiányzó gazdálkodási, ellátóhelyettes kine­vezését. Az MHSZ kerületi vezetésében a titkár leszázalékolása és a több évre visszamenőleg rendezetlen anyagi visszaélések miatt ko­moly kádergondjaink voltak. Megoldásukra a közeljövőben ke­rül sor. A ‘kerületi Vöröskereszt Szervezet káderhelyzete jelenleg meg­felelő. Káderhelyzet és kádertevékenység a kerületi gazdálkodó szer­vezetekben és intézményekben A káderállomány összetétele javult. Nőtt a felsőfokú állami, szakmai, politikai képzettséggel rendelkezők száma. A veze­tők nagy többsége alkalmas a megnövekedett követelmények és feladatok ellátására. Javult a vezetőkészség és vezetési is­meret. A vezetők többsége mozgalmi tevékenységével is segiti a társadalmi}, fejlődést. A felkészült vezetők mellett sajnos megtalálhatók olyanok is, akik a gazdasági munkán kívül nem ismernek és vállalnak más feladatot. Előfordult a vezetői hatalommal való visszaélés, a kommunista vezetői magatartással, felelősséggel össze nem egyeztethető cselekmény is. m Wz J- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom