Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1985-09-25
Alkotmányjogi tevékenységünk eredményességét bizonyítja a tavasszal lebonyolított országgyűlési képviselő - ós tanácstagi választások sikere, araiban a körzetek oroszlán-részt vállaltak. Új feladatot jelentett az új választójogi törvény alkalmazása. A népfrontmozgalom keretén belül sikeres volt a jogi tanácsadó szolgálatunk, öt év alatt több száz állampolgár kapott felvilágosítást különböző ügyekben. Több figyelmet kell fordítanunk az állampolgári fegyelem szilárdítására, a jogok és kötelességek megismertetésére. Testületi üléseink munkaterv szerint kerültek megtartásra,bár egy-két esetben - objektív okok miatt - időpont változtatásra volt szükség. Az elnökségi üléseken rendszeressé vált a munkabizottságok és a körzetek munkájáról való tájékozódás. Gondot okozott testületi üléseinken a nem megfelelő megjelenés, amin a jövőben feltétlenül változtatni szükséges. Nehézséget jelent a mozgalom számára, hogy évek óta nincs megfelelő helyisége a kerületi Bizottságnak. Reméljük, hogy 1936-ban az új tömegszervezeti létesítmény átadásával e gondunk megoldódik. Kapcsolataink a társszervekkel kötött együttműködési megállapodásaink alapján realizálódnak. A III.kerületi Tanáccsal és szakigazgatási szerveivel konkrét munkakapcsolat alakult ki, a tanácstagok munkáját ós a képviselők tevékenységét eredményesen, jól segítik a körzeti Bizottságok. A lakóbizottságok kerületi vezetőségével a kapcsolatunk jó, a kölcsönös képviselet egymás testületéiben biztosítja a folyamatos munkavégzést. A lakóbizottságok munl«^ja nagyon fontos ós szükséges, a körzeti Bizottságok támaszkodtak tevékenységükre, kiegészítésükre, folyamatos működtetésűkre nagyobb gondot kell fordítanunk. E helyről is szeretném megköszönni azt a baráti, elvtársi együttműködést, amely jellemezte elmult öt éves közös munkánkat. A KI'SZ III. kér. Bizottságával, a Vöröskereszt III. kér. Vezetőségével, a Szakmaközi Bizottsággal kialakított munkakapcsolat kölcsönös előnyöket jelent az említett testületek és a népfrontmozgalom számára. Jelentős segitséget kaptunk munkánkhoz a kerületi üzemektől és intézményektől, amit a jövőben még bővíteni szeretnénk. >ta .- 8 -9/