Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1985-02-13

mindössze 3 helyen /1,8 %/ került sor. Vezetőségi tagként 26 fő / 4,0 %/ neve került fel pótlólag a jelölőlistára. Előfordultak- szép számmal - olyan javaslatok is, amelyek nem kapták meg a szükséges többséget. A választásokat nyugodt, kulturált légkör jellemezte. Mindössze néhány helyen fordult elő, hogy a pótlólag jelölőlistára került személy több szavazatot kapott, mint a je­lölőbizottság által javasolt /pl.: MMG, SZIKKTI, IKV/. Egy alapszervezetnél, éppen a titkárnak újra javasolt elvtársat a párttagság nem fogadta el, sőt a volt titkár "négy fordulós" szavazáson a vezetőségbe sem került be /Agró Indusztria/ Összességében az alapszervezeti választások jól előkészitetten- a párt központi szervei által szorgalmazott - javuló demokra­tizmus mellett fejeződtek be. A jelölésnél ténylegesen az alkal­masság volt a legfontosabb szempont. A vezetőségek összetétele a korábbiaknak megfelel, a kritikus pontokon / fiatalok, nők aránya / számottevő javulás nem következett be. Az októberi "előzetes" káderelképzelések összességében megvalósultak, attól 6-7 %-os eltérés van. / Az alapszervezeti vezetőségek statisztikai összetétele a mellék­letben !/ Az összevont taggyűlések és küldöttértekezletek tapasztalatai. /5 uj pártvezetőség alakult !/ A pártvezetőségek gondosan előkészítették beszámoló és vezetőség­választó pártrendezvényeiket. Az előkészítés és a rendezés szín­vonala általában megfelelt elvárásainknak. Valamennyi pártszer­vezet - megfelelő keretek között - a kijelölt napirendeket tárgyalta meg /kivéve Margit Korház pártszervezete./ Az összevont taggyűléseken / 8 pártszervezetnél/ megjelent 858 fő /83,4 % /. Igazoltan hiányzott 177 fő /1596 %/, igazolatlanul 10 fő /I,0 %/. Hozzászólt 84 fő / 11,0 %/ faj- 2 -IG

Next

/
Oldalképek
Tartalom