Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1984-11-14
A III. kerület pártéletében változó színvonalon vssz^részt a pártszervezet.' Általában a soronkivülí feladatok végrehajtásának segítésében aktívak, míg a folyamatos, nagyobb leterhelést jelentő munkában, feladatokban lazul teljesítési fegyelmük. Tagfelvételi munkájukat, nevelési feladataikat ütemtelenül, és a saját maguk elhatározása szerint teljesítik. Tartalmilag és formailag is alulmaradtak a párthatározatokban rögzített elvárásokkal szemben. Gyakorlatilag a PV.^szervezi - hiányosságokkal a párttagutánpótlást - holott ^ezt a munkát a párttá— gonon - pártcsoportokon - vezetőségen - taggyűlésen és a PV-n keresztül kellene végezni. így az egyes párttagok és csoportok szerepe - politikai felelőssége csökkenése mellett nem is lehet szó tervszerű és tudatos tagnevelésről. A KISZ szervezet sokat segítetttagnevelés területén., bár munkájukat, együttműködésüket - stabilitásukat tovább kell növelni. • ' . Szükségtelenül hosszadálrnasan járnak el a kilépési - törlési ügyekben. Sokszor 5-6 hónap után sem foglalkoznak a hiányzó, át nem jelentkezett, tagdijat nem fizető párttaggal, nem látogatják meg ha beteg, nem törődnek az alapszervezetek eleget tagjaikkal. Jelenleg is több . függőben lévő, lezáratlan fegyelmi vizsgálatot igénylő ügy van, és töb-© pártfegyelmi büntetés szintén vizsgálat nélkül érvényben - s ezek száma is egyre nő. Az utóbbi 2 évben , személyes okok miatt is, és a jelenlegi helyzetet is ez jellemi - egyszerűen nem volt, illetve nincs idő ezzel foglalkozni a pártszervezetnél. A pártszervezet gazdasági környezete, ezek nehézségei részben adnak csak magyarázatot ezen hiányosságok meglétére. Tudomásul kell venni, hogy nehéz helyzetben még inkább szükséges a pártszervezet magas színvonalú munkája, - példamutatása és erejének demonstrálása is. A politikai nevelő munka. A párttagság és pártonkivüliek élénken érdeklődnek a politikai^főként gazdaságpolitikai témák iránt . Leggyakrabban a viták középpontjában a népgazdaság, a vállalat és ezen belül & gyár helyzete - perspektívája áll. A gazdasági körülmények, az életszínvonal megtartásának lehetőségei mind-mind élénken foglalkoztatják a gyári dolgozókat. A párt vezető szerepe hiányosságokkal, de érvényesül. Nem gyakori a számonkérés és inkább általános mint konkrét. A nárttagok példamutatása a meghatározó, de például a-gyáron belüli italozás, a munkafegyelem szigorítása ügyében nem történt javulás az elmult 5 évben. A párt ideológiai és cselekvési egysége nehézségekkel eérvényesül. A párttagság többsége szilárdan képviseli a párt politikáját, a határozatok végrehajtásának szükségességét, képzettségüknek^megfelelő színvonalon, vitázva a téves nézetekkel. A politikai képzés színvonala nem javult, a pártoktatás területén igen nagy a lemorzsolódás. A propagandisták egy része keveset törődik továbbképzésével, illetve" a nehezedő munkahelyi körülmények mellett nincs ideje ezz-. foglalkozni. Az információs munka rendszertelen, az utóbbi időben javult, viszont a visszainformálással többet kellene a jövőben törődni. ST _ 2 -