Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1984-11-14

megvalósításáért dolgoznak. Kiemelkedik az MSZBT tagcsoport mun­kája, viszont komoly fejlődést kell a Vöröskereszt területén el­érni a jövőben. A lakóterületi politikai munkában a vonatkozó párthatározat ellenére még csak részeredményeket sikerült elérni, a pártszervezetnek tagjain keresztül kell hatást gyakorolni a lakóterületi politikai munka színvonalának emelésere. 6.- Az összesített megítélés, tendenciák - következtetések A PNYV pártszervezete az 198o-as pártértekezlet határozatait következetesen végigvitte - végrehajtotta, természetesen az idő­közben bekövetkezett változó körülmények a végrehajtást befolyá­solták. A pártmunka módszerein finomítottak, főleg .a gazd.pol. területén. Javasoljuk főleg; a fiatalok közötti nevelő munkát erősíteni, a politikai munka erkölcsi értékének emelésével,a pártmegbizatásokon keresztül. A pártirányitás területéibe speci­ális körülményekre való tekintettel főleg a főbb kérdésekben, több . tapasztalatcserével kell a módszereken javitani. 7.- A PB. titkára HORVÁTH ROZÁLIA elvtársnő eredményes munkát végzett. Tömegszervezeti vezetői tapasztalatait jól hasznosí­totta, érzékenyen, szenvedélyesen és példamutatóan dolgozott. Személye biztosíték volt a PB. eredményeiben, részese és egyben alakítója a megbizható testületi vezetésnek. A III.kér. PVB. és PB. tagjaként szerzett tapasztalatait jól hasznosította a vállalati pártszervezet irányításában a munka színvonalának eme­lésében. Kommunista módon, nyíltan, megfontoltan mondott véleményt, követelte meg mindenkitől, de elsősorban saját magától a szín­vonalas munkát. Érvelései pontosak, helytállóak voltak. A kollektív vezetés elvére támaszkodva személyes érdeme is, hogy a PNYV. pártszervezete összességében eredményesen dolgozott a XII. Kong­resszust követően. A páftszervezet kapcsolatai megbízható munkakapcsolatok a tömeg­­szervezetek, a koordinált pártszervezetek, más könnyűipari szer­vezetek felé, s a III.kér. PB. felé is. A III. kér. pártmozgalomban meghatározó a PNYV. pártszervezetének munkája, a politikai irányítás érvényesül. Javaslatainkat a munka jobbá tétele érdekében hasznosítsák a j övő fe1 ad a t ai na k meghatározásakor:- Erősítsék a kádermunkát, a kádermunka párti rányi basát az után­pótlás kiválasztását- nevelését.- A KISZ mozgalomban, a fiatalok körében végzett politikai revelő munkát erősíteni kell.- A tagnevelésben és a munkásőr utánpótlás szervezésében javítsák munkájukat. 34 I- 4 -MSZMP III.ker-i PVB-a

Next

/
Oldalképek
Tartalom