Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1978-02-23

m . ■ ’ "1 c“ 5 -látogatók szama, mely a vezetőségek, a társadalmi szervek eredmenyes munkájának tudható be. Ehhez járultunk hozzá azzal, hogy a helyiségekben a munkafeltételek biztosí­tottak, a lehetőségekhez képest igyekeztünk kulturált körülményeket teremteni, úgy a pártszervezetek, mint az I ott működő szervezetek számára is. Állóeszközökre fordított kiadások Az állóeszközök karbantartására és felújítására biztosított összegből sor került a kerületi PB. székház belső tatarozá­sai Aromán a Pőv# x QZ# Építőipari Vállalat az épület tetőfelújítását nem tudta elvállalni. Több vállalatnál ren­deltük meg a npnkát, de csak a Prosperitás Építőipari Szö­vetkezet vállalta el, de kapacitás hiányában ő is csak a legszükségesebb javításokat végezte el. Ugyancsak kivitelező hiányában elmaradt a VB. terem faburkolása is. < ■■ /£© tótó/© tó;",:7: © , ^ ''.jrfg Hosszú évek őta ez az első év, hogy a betervezett munkákat teljes egészében nem tudtuk megvalósítani, a ez elsősorban a népgazdasagi szinten is szűk építőipari kapacitásból adó­dik. Minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtunk kivitelező vállalatot biztosítani. Nehezíti helyzetünket az is, hogy kerületünkben nincs építő­ipari vállalat. * Kérjük a Budapesti Pártbizottság Pártgazdasági- és Ügvkeze- Osztályát tegye lehetővé a felhasználatlanul maradt 600 eFt. átütemezését. 4 J1 önálló épülettel, illetve helyiséggel rendelkező politi­kai körzeteink közül ez évben nyolc helyen végeztünk karban­tartási- és felújítási munkát 433,7 eFt. értékben. A 2-3-as ~£í'zetíeri,Konvektor cserékre, a 4- 5-ös körzet nagytermének fűtését gazkonvektorokkal oldottuk meg. A 7- 13 körzet boylert e® K0?0^* A III/11-es körzet helyiségeit festettük, a;tót,^ ablakot mazoltattunk. A III/17-es körzet festésére, mázolásara es boyler szerelésre került sor. S* nem utolsó sorban központi fütés-szereléssel megoldódik a III/9-es körzet fütese is. Állóeszköz beszerzésre a gazdálkodási évben 131,7 eFt-ra volt lehetőségünk, mely összegből 130 eFt. felhasználtunk. Az okta­tási munka további korszerűsítése érdekében egy írásvetítőt vásároltunk. A ker-i PB. részére beszerzésre került egy lemez­játszó, írógépi számológép. A körzeti pártszervezetek részére 2 db. porszívó, Írógép, fünyirógép, TV, poroltó készülékek, valamint néhány kiegészítő bútor megvásárlására került sor. Üzemi- és hivatali alapszervezetek költségvetésénék felhasználása Az üzemi— és hivatali partszervezetek 1977*. évre engedélyezett kerete 162.- eFt. a tényleges felhasználás 155,1 eFt. /95,7 %/. r—------------- - - ' - " ■ . . ' * ' ---

Next

/
Oldalképek
Tartalom