Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1976-06-17
|p| ” Folytatni kell az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak ós az >! V. ötéves tervünknek ismertetését ós végrehajtásukra való moz- j ' 8 " Joí>ban meg kel1 órt0tni a gazdaság ós politika, a gazdaság és 1 ideológia összefüggéseit, egymásra való hatását.- Át kell formálni a hallgatók gondolkodását úgy is mint termelők- fi nek, úgy is, mint fogyasztónak, hogy jobban közelítsenek a szocialista szemlélethez. I i .j “ Á pártpropaganda legyen szerves része a dolgozók világnézeti ne| veléeónek. SÍI f kZ egyeB tárnákon belől kiemelten kéll foglalkozni a fejlett szó- 8 IfiJ ||,! cialista társadalom építésének ideológiai, politikai, gazdasági p követelményeivel, a szocialista tudatformálással. A pártoktatásban a figyelmet a fő kérdésekre kell irányítani, ! ne vigyék el a vitát a napi problémák. A tömegoktatás formáiban lényeges változás nem lesz. A Budapesti Párt-bizottság útmutatása alapján a jelenlegi lót- ifi számot nem kell növelni, hanem a minőség javítására kell töreked- 1 i- Emelni kell a párttagok és a gazdasági vezetők arányát, nem b'f} csökkenhet a munkások jelenlegi aránya. I ■ XV ~ BÓtran be kel1 vonni #Pzettségü .fiatalokat a propaganda munkába, hogy egyes propagandistákat mentesíthettünk, a túlzott |- Tovább kell emelni a propagandista előkészítők színvonalat, a pártszervezetek a pártoktatés megszervezésénél igazodjanak ötéves oktatás-politikai tervükhöz, Y A Marxizmus-Leninizmus Középiskola jellege megváltozott. Az egyé- |8p vés időtartam mellett 2 éves középiskolai kísérleti oktatás indul I azzal a céllal, hogy biztosítsa a párt- KISZ, szakszervezeti vezetők nagyobb arányú, az 5 hónapos pártiskolával azonos végzettséget adó képzést, A Budapesti Pártbizottság döntése alapján ebben jÉgi |J 055 oktatási évben mi egy osztály indítunk. A terv alapján ez a kép- mm HHat.jav.: Az értékelést és az 1976-77. évad feladatait titkári értekezleter^^J^^ A__psrtoktatás feladatai az 1976-77-es oktatási évre: