Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1976-03-11
f — —— -------------------—~— T— '~ i n ■ ; i • ■ * ■ ■■'■• ;"i • BB ■- 6 -fásítási akciónak pl. olyan nagy sikere volt, hogy ezt a következő évben is folytattuk. A kerületben több tízezer facsemete és cserje került a földbe. Gondozásuk ózonban nem mindenütt volt megoldott. A lokálpatriotizmus jelenti egyrészt azt, hogy büszkék vagyunk la- • ■ J kókörnyzetünkre, ötletekkel, javaslatokkal támogatjuk kívánt fejlődését. De másrészt azt is jelenti, hogy tevőlegesen segítjük is ezt a fejlődést. Ez utóbbival még nagyok a gondjaink annak ellenére, hogy sokan vállalnak szívesén társadalmi munkát, ha hasznát ^ és eredményességét látják. Sok esetben a tárgyi feltételek / szerszámok/ hiányoznak. A következő években jobb munkakapcsolatot kell n ezért kialakítanunk a Tanács Társadalmi Munkát szervező és Koordináló Bizottságával. ® ®\Í - Igtín fontosnrk irtjuk a helytörténeti munkát. Erre kerületünkben bőven van is lehetőség. Ennek ellenére ez gyenge pontunk, s a jövőben ezen a területen is többet kell tennünk. Az internacionalista eszmék áplásában kiemelten foglalkozunk a Szovjetunió és a szocialista országok megismertetésével, a népeik i ® iránti baráti érzések elmélyítésével. Úgy véljük, hogy e téren jó munkát végeztünk. Hagyományos rendezvényeink /magyar-szovjet aszszonytalálkozó/ új formákkal bővültek: baráti beszélgetések szov- r\, jet elvtársakkal a népfront-csoportoknál, baráti estek egy-egy szocialista ország megismertetésére, külföldi barátság-utak szervezése, stb. * ' • * Szolidaritási munkánk eredményességét elsősorban az biztosította, hogy olyan formákat sikerült találnunk, amelyekben az emberek személyes aktivitása volt a döntő. A cselekvő részvétel érzelmileg is mindig nagyobb hatású, A békemozgalmi munkában pl. a nehezebben megszervezhető nagygyűlések helyett bevezettük, hogy aktíváink kis csoportokban virágot visznek a szovjet emlékművekhez, a Hanoi-parkba. A szolidaritási tevékenység olyan szép eredményeket hozott, mint a vietnami takaróakcié, vagy a kerékpérnkció. ® j . k ■. ••'rá.'ij imBMMI ... ......