Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1971-04-29

K 111 rá I ' j 0 k 9 ■-■. -, I ■ A személyzeti apparátusnak az a feladata, 'hogy a személyzeti ügye­ket megfelelően készítse elő a‘vezetés számára. Ennek következté­ben jönnek össze olyan problémák, amely látszólagosan sértettséget j mutatnak. Ugyanis vannak olyan ügyek, amelyben nem kapnak meg­felelő tájékoztatást. Ilyen volt pl. legutóbb a termelési osztály­­vezető beállítása, amiről tud ugyan, de nem hivatalos szinten. Ilyen, esetek alapján következik be, hogy a személyzeti apparátus­­tói az azonnali végrehajtást követelik, amikor nem vettek részt |M;V' az előkészítésbe és a véleményezésbe. j", f© . Felvetődik az a kérdés is, hogy a hatáskoriség nem minden esetben van betartva, mert pl, a pártvezetőséget általában nem tudják 0-rár-rárá'rá.rá azonnal összehívni, amikor azonnali választ várnák. i- rá rá©-/'-©Probléma mutatkozik még abban is, amikor sokszor elhamar.kodottan --rá-fi [. rá;rá:rárá: 0,.; döntenek, és nem ismerik fel, hogy a végrehajtás során milyen J|j I , | hangulati elemeket fog tartalmazni. ' ’• 0«f|1 A- vezetési stílusról; véleménye szerint a felső vezetés aokat fog- I i rárá©lalkoz'ik a pron# kérdések megoldásával, melyből többet át Is hetne rá rárá" tó adni osztályvezetői ^szintre, és többet kellene foglalkozni a káder- 0; rá kérdésekkel. Az a módszer alakult ki vállalati szinten, hó0y 13 • ■ mondogatják az osztályvezetőknek; tartsanak értékelő értekezlete­ket, foglalkozzanak többet a kádermunkával, de megfelelő módon nincsenek felkészítve erre, „ .rá rá! [Vdrá-ráterá i Tavaly vizsgálatot végeztek a gyárban a vezetés munkamódszeréről, valamint a nők és a fiatalok helyzetéről. A sok prqg®Fés mecha- J® í . • nikus feladat következtében nem jutott idő arra, hogy levonják a megfelelő következtetéseket úgy a vezetők mint a beosztottak szá­­©l#©©7’ mára• > . " -fog Ififeferárá' a szubjektivitás; ez a kérdés - amelyre ,a Pol.Biz. határozata irá ■ 0 I külön is felhivja a figyelmet - vállalatuknál eléggé el van hara­pó zva. tígyérzi, hogy az üzemi vezetés szintjéről is, ós más ol­­..rárárá., dalról is problémák vannak. Van egy .olyan réteg a vállalatnál, 0 . j| 0 rá, 'amely igyekszik a zavarosban halászni. Pl. a héten' Csáki elvtárs • m ; rá : ' kapott egy névtelen levelet, méj-ybén az állt; hogy nem jó gazda- ■ fi© tó uugi vezető, mert a törzs&árda tagokat ki akarja llyirni. Vagy rál beállítottak egy művezetőt, megbeszélve a pártszervezettel, de tel ugyanakkor a párttitkár már megígérte egy másiknak, hogy ő lesz a ' 1 művezető. Felmerül, hogy mit fognak .gondolni erről a párttitkár­ról? Ezek'az esetek is mutatják, hogy van,egy ilyen zavarosban halászé réteg. . .9 ... 0 s ák 1 elv társ: rfTTsméri, hogy a vállalat előrejutásához, valamint a rá IV. ötéves terv célkitűzéseinek végrehajtásához, feltétlenül szülc-0. 'öreges, hogy a bizalom légköre kialakuljon. Az I969. évi közös rá©te" VB-Uléaen fel lett hiv\a a figyelem erre. Amikor betegsége után visszakerült dolgozni, a vállalat gazdasági és társadalmi vezetői összeültek és a felmerült problémákat megbeszélték, hosszú ideig % . nem is volt semmi baj. Miután Sebestyén elvturs távol volt, Komá- rá|| romi elvtárssal tartották a kapcsolatot. Ennek következtében elég f§|'tel sok nézeteltérés adódott a nem megfelelő tájékoztatás miatt, iráte qz^mé lőszer int arra törekedett, hogy mindent megtárgyalni az .» Amit Gábor élv társ1 említett a kinevezésekről, itt nemű. a nagyobb % vezetők beállításáról van szó. Bár kétségtelen, hogy vannak problémák, amelyek az uj dolgozók beállításánál jelentkeznek. felmerült, hogy a ?1 fő beállítása sem történt' megfelelően. Ezek rárá|9 közül egyik-másik igen nagy feltételeket szabott, és néhányan már 1 f vtt............................. •. • 0 ffaw _______ _______• ... í """ 1 ,mm‘m 1 "" •

Next

/
Oldalképek
Tartalom