Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1970-04-09

megvalósulríi az igazgatók hatásköre, de ezt konkrétan felmérni még nem lehetett. Sajnos itt még úgy vagyunk, ha valami jogkört leadunk, akkor bábáskodunk még felette, pedig az igazgatók tudnak élni a jogkörrel, még lehetne bővíteni is ezt az önállóságot. Nem tudom, hogy az ittlévő elvtársak hogy látják, tudniIlik igazából ott lehet az 'embereket megismerni‘ahol dolgoz­nak, ott lehet véleményt mondani. Az Oktatási Osztálynak nagyon nohéz dolga volt amig egyedül ők végezték a kádermunkát. Azt az igazság, hogy a pályázati rendszer is H az oktatási osztálynak a 'felelősségét csökkenti. Amig az okt.osztály nevezett ki pedagógusokat, addig az igazgató azt mondta, hogy koptom ezzel kell dolgozni, ma ez nem igy van. Ebben az értelemben is igen sokat fejlődött az Okt.Osztály munkája. | Amit a Marótiné et. felvetett, hogy biztosítani tudjuk-e a jelen­legi légkört a máshonnan hozott igazgatókkal. Amit a Kurilla et. felvetett Bihari elvtárs kérdéseire, hogy várjuk a fiatalokat ‘ és az utánpótlást majd belülők fogjuk nevelni, - ez nagyon szép dolog - de ez minimum 5-év. Ebben a kérdésben nagyon szét kellene nézni a jelenlegi garnitúrán és bátran hozzáállni a kérdéshez, javasolni olyan embereket akik politikai* hűség, szempont jóból, - | aktiv politikai hűséggel rendelkező pedagógusok; azt hiszem nem egészen jó ha mi kész kádereket várunk. Ha valahonnan eljön egy kész vezető, akkor felvetődik:, hogy vajon miért? De ha magunk közül emelünk ki, akkor ezzel más pedagógusokat is ösztön­zünk. Egyetértek, hogy a középiskolákba nehezebb a helyzet, I de talán ott is lehetne rátermett pedagógusokból vezetőt találni. j /Bihari et.: Elnézést a közbeszólásért, de kérdésem, hogy egy jó képzettségű általános iskolai igazgató elmehetne-e középiskolai igazgatónak - - Kurilla et.: 5-éves középiskolai tapasztalattal, kell hogy rendelkezzen/ • Maár. ot.: Véleményemészerint egyetlen egy olyan középiskolai ^ tanar sincs, aki ismeri a tantervet, - de ez az egyéni véleményem. .Azt hiszem, hogy ebben a kerületben nemcsak a Tiszavölgyi elvtárs van, aki kiérdemelné ezt a beosztást. Bátron szép kell nézni r y 00 nemcsak 4o-5o éves embert lehet igazgatónak beállítani, hanem 3o-35 éves fiatalt is. Bihari elvtárs feltett egy kérdést, elég alaposan szétnéztem, hogy a ped. politikai érettsége, csak szólom, vagy a marxista műveltségük fejlődött-e? - A Kisecelli úti iskolában voltam ünnepi taggyűlésen, - Katona et.nő azzal fogadott, hogy 5-en leszünk a taggyűlésen. Közvetlen a taggyűlést megelőző időben 15 pedagógus jelentkezett, hogy szeretnének részt venni a taggyűlésen,^ahol kollégájuk a kitüntetést kapja, szeretnének együtt örülni vele. 2o fő vett részt ezen a taggyűlésen, pedig 11 órakor már egy társadalmi ünnepség volt, névadó ünnepséget tartottak. Együtt örültek a két elvtárs kitüntetésének, összecsó­koltak, gratuláltak nekik, nagyon szép ünnepi taggyűlés volt. Ezt azt bizonyítja, hogy amit az elvtároak az anyagban leírtak az a való helyzetet tükrözi. Amikor tárgyaltuk az anyagot nem vettük a túlnyomó többséghez azokat a becsületesen, lojálisán l gondolkodó pedagógusokat, akikről nem tudjuk hogyan állnak. özek valójában kiállnak mellettünk, s talán marxista műveltségűk hlanya miatt, vagy talán egyikben, másikban még az isten-hivés benne van, de becsületesen, jól dolgoznak. -Az aktiv vallásos­­nézetű pedagógusok száma nagyon sokban csökkent. A 3-eves ünnepség sorozat nagyon 3okban magával ragadta a pedagó­gusokat. A fiatal pedagógusok körében is nem egy olyan van, | e______- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom