Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-05-02

,r: ólve rendszeresen számot adnának munkájukról. Az utóbbi három évben jelentős a fejlődés a termelési tanács­kozásokon megjelent dolgozók számának növekedésében, a vélemény­­mondásban és azok megválaszolásában. Itt szükséges megjegyezni, hogy a gyárakban sok olyan dolgozó van, akik éveken át nem vesz­nek részt semmilyen értekezleten, megbeszélésen. Felvetődött az is, hogy a termelési- tanácskozásokon sok sta­tisztikai adatot ismertetnek, az előadások nyelvezete nem elég közérthető. Sok esetben csak a hibákat sorolják fel, de azt is általánosítva. A munkások negyedévről- negyedévre felvetnek hibá­kat, segítséget kérnek, - mégsem történik intézkedés. Ez, azután 0 elveszi a felszólalók kedvét. Jelzések érkeztek, hogy a termelési tanácskozások mai rendje non elég rugalmas. A tanácskozások időpontja túlságosan kötött /negyedévenkénti/ és a résztvevők száma túlságosan nagy ahhoz, hogy egy-egy sürgős intézkedés megbeszélésére össze lehessen hiv­ni. Jobb lenne ogy olyan tanácskozási rendszer, ahol a műhelyek teljes létszámát csak ritkábban hívnák össze, viszont sürgős ese­tekben a törzsgárda tagjai, legjobb dolgozói tanácskoznának a gazdasági vezetőkkel. Találkozni az üzemi demokrácia olyan értelmezésével is, amely ^ a munkás"k véleménynyilvánítási jogát, a demagógiával téveszti össze, Sokan úgy gondolják, hogy a demagógia elleni fellépés,a ré szólás-szabadságét, tehát a demokráciát sértené; nem látják, hogy a demokrácia együtt jár a törvényességgel* Főleg a műhelyekben találkozni olyan társadalmi funkciót viselőkkel, akik nem tartják f kötelességüknek a demagógia visszautasítását; nem magyarázzák meg', hogy a demokratizmusnak két "oldala" van; a jog- és a kötelesség, A különböző érdekek összhangjának megteremtésében mindennapi felvilágosító munkára van szükség, mórt az ellentétek rontják a hangulatot, hátráltatják ac előrehaladást. Egy-egy' kormányhatáro­zat vagy intézk -dós megértetésében jé lenne - a lehetőséghez ké­pest - már az előkészítés időszakában a tájékozódást és tájékoz- ■ tatást biztosítani* így könnyebb lenne az ügynek megnyerni a dolgozókat, A pártszervezeteknek következetesen kell harcolni az egzisz­tenciális függés tapasztalható megnyilvánulásai ellen, amelyek gátjai a demokratizmusnak. /Errgl különösen sok szó esett a vozetőségválaszté taggyűléseken./, r> / « fa 25 - ■_____________J

Next

/
Oldalképek
Tartalom