Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-05-02

I - * '- 19 -Az elmúlt években sokat fejlődött a munkások tudata; azonban még most is akadnak olyanok, akik vulgárisán értelmezik a munkás-v osztály vezető szerepét® Többen csak a konkrét munkásvezetést értik ezen és tartják elsődlegesnek. Nagyon sok még mindig az olyan mun­kás, aki nem érti, hogy a szövetségi politikának megfelelően a párt politikáját bárki következetesen megvalósíthatja, végrehajthatja /származástól függetlenül/, ha megvan erre az objektiv és szubjek­tív adottsága. /-.Meg kell jegyezni azonban azt is, .hogy ilyen ér- > telemben a szövetségi politika.ma már nem.olyan központi vita-téma a gyárakban, mint volt. egy-két évvel ezelőtt,,./ A pártszervezeteknek mindezekkel együtt, sok tennivalójuk van annak re megértetésében is, hogy a munkásosztály érdekeinek képviselete nem­csak azok számára kötelező, akik a munkásosztály soraiból kerültek vezető posztra, hanem minden vezető számára© Olyan vélemény is van /pl: a Goldberger Textilnyomógyárban/, hogy a vezetők között kevés a munkásszármazásu és ezt, hibának barb“ ják., A BMG jelentésében az szerepel : a gyárban, 73 vezetpi munkakör­ből, 51 vezető munkásszármazásu és közülük 46-án párttagok. Ez vi­szont ellentéte a Goldbergergyár-i megállapításnak. Természetesen s»vk- arány, gyáranként változik. A munkások közül többen szóvá teszik, hogy az értelmiségi csa­ládból származó gyerekek hamarabb kerülnek vezető beosztásba. Éle­re sen bírálják azokat a vezetőket, sütik munkások voltak - és megfeled­keznek arról, hogy kiket képviselnek; Mint mondják, olyan- is,elő- 0 fordul, hogy meg sem ismerik azokat, akikkel együtt dolgoztak. Bizonyítékul a ritkán előforduló és a sajtóban is publikált esete­ket emlegetik, amikor egyesek felelős beosztásban visszaélnék a munkások bizalmával, A munkásak érzékenyen reagálnak a mindennapi életben gyakran tapasztalható protekcionizmusra, a kéz- kezet mos nézet megnyilvánulásaira, amire sajnos.a gyárakban bőven akad példa. Sokan az ilyen eseteket általánosítják. Ilyen nézetekkel találkozunk a párttagok között is. ^ _ Többen felvetik - jó lenne, ha az ország, a párt felső szintű _ ' vezetői, ismét többet jönnének a munkások közé, közvetlenül is megismerni a munkások véleményét, hangulatátc /:A kerület munkáséi őszinte örömmel fogadták Kádár elvtárs harisnya­gyári látogatását: amely egyúttal a különböző találgatásokra is pontot tett..,:/ A különb'-‘zcL nézetek azt bizonyítják, sokan nem látják még 36 |;, - - -- - - ■■■■ - - ........................... mmmmimku.'DBiMfiijrjtaajaw innwiiiiiifniiiniiiiiii n'i iii

Next

/
Oldalképek
Tartalom