Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-05-02

, -13 -* / 9J A munkások lakóterületén ; Általában sok a kifogás az egészségügyi ellátással kapcsolatban. Szóvá teszik, hogy az SzTK ügyintézés igen bonyolult, több-napos betegállomány esetén félnapokat a rendelőintézetben kell tölteni; - részben a,fokozott adminisztrációs tevékenység,, másrészt a zsúfolt­ság miatt. Többször szóvá teszik a lassan már általánossá - sőt, kö­telezővé - való borravaló-rendszert. Ha azt akarják, hogy a kórház­ban megfelelő bánásmódban részesüljenek, akkor az orvosnak,is, a betegápolóhak is adni kell - sőt, vannak akik el is várják. Sok pa­nasz hangzik el a kórházi férőhelyek korlátozott számát illetően, A Felszabadulás óta elért életszínvonal-emelkedés egyúttal azzal is. jár, hogy az átlagos életkor emelkedett0 E? azonban azt is jelen-*­­^ti, hogy az Öregséggel járó gondok fokozódtak. Szükséges itt megje­gyezni, hogy nagyon sok azoknak az idős embereknek a száma, akik 5-600 forint körüli nyugdiját kapnak, s a kevéske nyugdíjból nagyon. nehezen élnek0 A szociális, az egészségügyi gondoskodás ?gyes ese­tekben sajnos elmarad a.szocialista társadalom igényeitol* A munkások nem hiszik el, kételkednek abban, hogy a fokozottabb egész­ségügyi gondoskodásnak csak pénzügyi- akadályai vannak. Tárca-szemlé­letet veinek a tendenciák irmgött és azt, hogy az ggószségügy vezetői, nem eléggé harcolnak a körülmények megjavításáért. Felvetik a munkások, hogy a lehetőségekhez képest biztosítani kellene az egészségügyi dolgozók bérezésének javítását© Például egy reegyetemet'végzett, -rvos, 140Ö,TM­Fttfizetéssel indul el, s 3-4 óv után kap 100,- Ft-os fizetésemelést© Hasonló a helyzet az ápolónők, ^bérezésével kapcsolatban is. Hiába képez ki az állam fiatal ápolónő­ket, azok egy bizonyos idő után más területeken helyezkednek el; - ahol egyrészt nincs három műszak; nincs olyan nehéz munka, a bérük mégis magasabb© Az egészségügyi káder-hiánynak olyan súlyos kihatásai vannak egynémelyek kórházban; hogy egyes kórtermeket nem lehet megfe- , lelőon működtetni, t Áfak^Qsk^e.láL.QlMt.ottsággal kapcsolatban az,üzletek zsúfoltsá­gára panaszkodnak; elégedettek az áruválasztékkal. Belátják, hogy Óbudán.ez bizonyosraértékig a szanálásokkal van összefüggésben, de' szerintük $ piaci ellátottság hiányait, csak.a szanálással nem lehet . magyarázni, Kifogásolják, hogy az óbudai piacon drágábban lehet,vá­­■. sárolni mint egyéb piacokon - éppen az áruválaszték hiánya miatt, A burkolt áremelés témája állandóan napirenden van a vitákban, A munkások határozott fellépést várnak az államhatalmi szervek részéről * / * \t>Ö I l i- ....... ■ ■ ... _ . -MljH . H ■ ^mrnmrnmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom