Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-03-20

, r: Ha ezen körülményeket figyelembe vesszük, kerületünkben el­követett bűncselekmények száma megközelítőleg egyezik az előző évi számadatokkal. Az elkövetett bűncselekmények zöme, az összbüncselekmények 74 %-a,vagyon ellen irányul, melyeknek 2/3-át személyi tu­lajdon, 1/3-át társadalmi tulajdon sérelmére követték el, A vagyon elleni bűncselekmények többsége kissebb kárértékű, fj nem éri el az l.ooo.-ft-os értékhatárt. m A személyi tulajdon és társadalmi tulajdon közötti károko­­zás már nem ilyen arányban oszlik meg, hanem 5o»5o %-ban, mely azt is mutatja, hogy a nagyobb kórt okozó büucselekmé-' nyékét a társadalmi tulajdon sérelmére követik el, ü . B Ü P 1 Mint a statisztikai adatok is bizonyítják, a vagyon elleni líiB §j& Y bűncselekmények terén az elmúlt évben az előző évhez viszo­nyitva csökkent a társadalmi tulajdon elleni lopás, rongá- I lás, személyi tulajdon elleni lopás, ezen belül a gépkocsi­-ból való lopás, a kerékpár- és öltözői lopás és a zsebtol­vajlás. A betöréses lopások száma ugyanannyi volt, mint az előző év- 1 ben azzal a különbséggel, hogy mig a személyi tulajdon sé­^ relmére elkövetettek száma csökkent, addig a társadalmi tu­fs, lajdon sérelmére elkövetettek szama emelkedett. Egyes vagyonellen^b^ncselekményeknél emelkedés volt tay»e»c­­talhggré, raely”íegjelentősebb a társadalmi tulajdon sérelmé­­f re elkövetett sikkasztásoknál mwVfUmuulL MPg, mintegy 70 %-ka1(Ez arra is utal, hogy a társadalmi tulajdon terén el­követett bűncselekmények az intellektuális bűncselekmények irányába tolódnak el. Hogy ez mennyire van kapcsolatban az új gazdasági mechanizmus bevezetésével azt jelenleg még nem lehet megállapítani, de figyelmeztetésként hat, hogy a pénz­, és anyagkezlée terén hatékonyabbá kell tenni az ellenőrzést. •||« I|| Bár 3zámszerüségében nem magas, de emelkedés tekintetében je­lentős a változás az ittas személyek kárára elkövetett lopá­soknál, ahol 1-ről 9-re emelkedett az elkövetett bűncselek­mények száma, , í i- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom