Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1968-05-16

wmmm" ; ‘Mmmmmmmmmm*** * . - - ■ ' :: v. • . Az előbb elmondottakat figyelembe véve vezetőségünk elsődleges feladatának tartót a egy uj vállalati szervezeti felépítés kidolgozását,- amelyet több fórum/ PB, PVB, Szakszerv, tanács, gyár és oszt.ve . értekezlet/ tárgyalt meg és öntött végleges formába, amelyet azután igazgatói utasításban ad­tunk ki az illetékesek felé. Ezt követte a vállalatunk által'szervezett,de az ÉGSZÍ bevonásával megtartott tanfolyam sorozat, ahol a párt, tömegszer­vezeti és gazdasági vezetők közül mintegy 13o-14o fő vett részt. A tan­folyam két ütemben lett megvalósítva .Első .ütemben a . GB fcafcarozata 1,' és különböző ah“á;iőzővéi kapcsolatban megjelent kormány rendeletek lettek is­mertetve, még a második ütemben, a yégreha jt assal-kapcsolatos konkrét ipar­ági ill. vállalati gazdasági és politikai feladatok, lettek megtárgyalva• ’ '' ” “ ^ Úgy érzem, hogy eétanfolyam elérte ,c élját és -ráirányította á'figyelmet mindazokra a központi és vállalati teendőkre, amelyeket különböző szinten úgy. a '-'társadalmi mint a gazdásági vezetőknek el kell végezni. • ..... , :•... •• • / • .;■{ ; . .. Már az előkészítés időszakában döntő súllyal -jelentkezett vállalatunknál a korszerűtlen és elavult technológiák folyamatos felszámolása, a- nehéz fizi kai munkát 'helyettesítő' gépesítések' gyorsabb ütemü végrehajtása. Mindennek érdekében vállalatunk vezetősége/ beleértve á,. párt. és. társadalmi szervek vezetőit'is/ mindent elkövetett .annak érdekében, hogy az I968-70- re előirányzott rekonstrukciós és egyéb beruházásainkat határidőre tudjuk teljesiténi. Vállalatunk ehhez azzal is hozzákint járulni, hogy a jelenleg folyó 6.beruházásunk közül hármat sajatrezsis kivitelezésben vállalat, mert ezzel is időt kívántunk jpyerni megvalósítsa határidőrev-aló -teljesítéséhez. t _ ; .' ... * Az előkészítés időszakában talán az egyik legnehezebb kécdés a személyi­­feltételek biztosítása volt. Az uj szervezeti felépítésnek megfelelően több osztályt,összevontunk, viszont a felmerült igénynek megfelelően egy osztályt és egy önálló csoportot is megkellett szervezni. Nagyban nehezítette az előkészítés munkát az, hogy a volt főkönyvelő felmentése /rajtunk kivül álló okokból/ hosszú hónap’okon keresztül húzódott és igy 1 közgazdasági ill. számviteli vonalon az előkészítés munkája gyakorlatilag ez év januárjára tolódott ki. • •- 2 ■ oRNrt®1*'11''’ A h ||: J. ' ■ - ■ - .. . . • ■ 1 / l

Next

/
Oldalképek
Tartalom