Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1968-04-18

i helyes lenne azt is megállapítani, hogy vállalatonként differenci­áltai jelentkezik a probléma, nem egyformán a kér*leti üzemeknél. Mivel a Harisnyagyárral kapcsolatosan sok tényező felmerült,„­­én mondtam, hogy van a vállalatnak kialakított régi koncepciója,„ 25o milliós beruházást igényel, kb. 1972-ig van kidolgozva. Ha jól megfigyelték az elvtársak én azt a szót használtam, hogy félre tettük ezt a koncepciót azon ökok miatt, amelyek januárban már úgy jelentkeztek, hogy másképp alakult a helyzet, mint annak a koncep­ciónak a kialakításánál volt. A forgalom mindenképpen változott, a fogyasztási cikkeket előállító vállalat a fogyasztás oldaláról határozza meg a tevékenységét. Amikor a félretett koncepciót kiala­kítottuk akkor bizonyos tényezőkre szükség volt. Mi ebben az évben lo-12 millió pár nylonharisnyát gyártunk, 7o-ig 17 millióra, 72-ig 2o millió pár nylonharisnya gyártására lesz szükség. A megrendelés, a kereskedelem csak a fele harisnyára jelentett be igényt. Nem [ gazdaságos az a termelés ami eladhatatlan. A vállalatnak meg kell tudni, hogy a terméke eladható-e, mennyire hasznos, s csak igy lehet a koncepciót kialakítani. A másik igazságot ugyancsak Jámbor elvtárs mondotta a Szépvölgyi elvtárs mondása alapján, - a vállalat az értékesitósi problémáival van elfoglalva, ez a vizsgálat amely alapján as anyag elkészítése elindult, abban az időben történt, amikor ol7/an helyzet volt a vállalatnál, hogy lássuk és ugrassuk ki a belkéreskedelmet a bokorból. A bel.ker-t nem érdekli az, hogy a vállalat jövője milyen, őket a napi problémája köti le, a válla­latnak viszont nem mindegy, hogy hogyan alakul a fcerééke értékesí­tés! ára. Van egy olyan oldal is, hogy készleteiket nem a fogyawz­­.tói oldalról nézik, nem hogy minnél kevesebb árujuk legyen. Ennél fogva nem tudott kialakulni a nagykereskedelem, az ipari gyártás• . sem, most van az az idő amikor ez a két oldal osszerázódóban van. Nem azt mondjuk, hogy a mechanizmus 1968.január 1-től elkezdjük. Nagyon sok indokot „tudnék felhozni, hogy mi okoz nehézséget a vállalat koncepciójának a kidolgozásánál. Az egyértelműséget sok hatás, lehetőség hiánya miatt még nem lehet kialakítani. A rizikó vállalásnak realitásának kell lenni. Vállalatunk jelenleg I raktárra termel, nem épit le-- mert meg van a realitása. Az export átvételére is befolyásoljuk §cRereskedelmet. _ Jámbor et.: Zárjuk le a vitát, javasolom a vB-nek, hogy a határo­í\ zati javaslatot úgy fogalmazzuk, hogy a pártszervezeteknek ajánljuk, hogy az 1968-II.féléves közgazdasági konferenciák fő kérdésként kezeljék a beruházási politika kialakítását, mint egy témát. L A ker-i PB-k egyik legfontosabb feladatául jelölte meg a Bp-i PB, hogy a kereskedelem megrendeléseit zorgassuk. A kereskedelem ott tart, hogy csak annyi árut hajlandó átvenni a kiskor, a nagyker-től, amennyire adminisztrativen lehetősége van. Figyelmeztette a Bp-i ; PB a ker-i PB-okst, hogy foglalrt^RSjfeskcdelem ilyen jellegű tevekenysegevel, - nehézségeik ellenére — is kell, hogy uj módszerek— kel„is dolgozzanak. Kerületünk jelentős textilipari gyárakkal rendel­kezik, egyik legnagyobb textilgyárunk a PNYV, ahol nagy nemzetközi piacot is kell kialakítani* Az állam eddig finanszírozta a vesz­teseget} most viszont ez a vállalatokra van hárítva. A vállalatoknak . vállalni kell az esetleges veszteséget, s a ker-i PB.nek is ki kell állni a vállalatok mellett. Javasolnám, hogy a Budapesti Harisnya­­gyárrá vonatkozó javasolt módosítást vegyük figyelembe, mivel az anyagot meg kell küldenünk a Bp-i PB-nek. Tóth et. észrevételére mondanám, hogy sajnos érthető a bányászatban dolgozók elkeseredése, az energia alapok változása sajnos a szénbányászat terén nagyon sok nehezseget okoz és ennek frj&nyomása is érezhető, azonban ha a'Tóth et. elmegy más vállalatokhoz, ha nem is hurráhangulat van, de más a hangulat, mint a BKI-ban, vagy a Harisnyagyárban. • /• (f) ORSZÁGOS LEVÉLTÁR fa —------- i i 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom