Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1967-11-16
r i » * l te - 2 -4 órás Időtartalommal közrend-védelmi ismereteket adnak éa 1 órai Időtartalommal amunkáaőr eskü jelentőségét ismertetik* Az előképzés ez Idejéig lefolytatott foglalkozásai kétségtelenné teszik, hogy az előképzés elé tűzött feladatot, hogy a bevontak a munkásőr feladatokat ne elsajátítsák, hanem azokat megismerjék, maradéktalanul végrehajtásra kerül* Ennek során a kiképzési progaamnak megfelelően általános ismeretek, karhatalmi harcászati ismeretek, lőkiképzéa és * közrend—védelmi kiképzésben részesültek előképzéseink* /re, ) ' f A foglalkozásokon való megjelenés az előképzés kezdeti időszakában nem volt kielégítő* Azonban úgy a kerületi Pártbizottság, mint a párt/ szervezetek hathatos sperativ támogatásának eredményeként ez a kérdés eredményesen megoldedott és az utóbbi foglalkozásainkon a megjelenés ? közel 90 %-ss volt, sőt a lövészeten majd a 100 %-ot érte el. A megjelenési fegyelem megszilárdulása egyúttal azt is jelenti, hogy előképzésre bevontak megértették, s ez a későbbiekben lesz különösen jó hatással, rt hogy a munkásőr tevékenység társadalmi tevékenység és a kiképzési feladatokat munkaidőn túl,szombat délután vagy vasárnap kerülnek végrehajtásra* Itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az előképzőaők f között akadt olyan 5-5 fő akik at előképzés! Időn túl önként vállaltak szakkiképzést is a híradóknál, illetve a vlzlszakaaznál* s Az előképzés alegység szolgálati éa alaki fegyelmi elérte a kívánt szintet, így pl* a jó eredménnyel végrehajtstt lőgyakerlat alkalmával, ! a lőtéren való magatartásukról szinte példát vehetett volna bármely alegység* De megmutatkozott ez abban ia ahogy a lövészetre való felkészülés alkalmával § kiképzési programban nem szereplő kispuska lövészeten a bevontak közel 70%-a megjelent* % ■ . .