Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1967-02-23

- 4 -A Martos Flóra Gimnázium kiemelten foglalkozott a fizikai dolgozók tehetséges gyer­mekeinek a problémáival. Az igazgatói beszámoló mélyrehatóan elemezte tanulmányi hely­zetüket ,és sok hasznos javaslat hangzott el a kérdéssel kapcsolatban. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a kerület gimnáziumaiban dolgozó nevelők * évekhez viszonyítva eredményesebben tevékenykedtek a fizikai dolgozók gyermekein segítésén, IX, A fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulási törekvései Miitden iskola felelősségteljes feladata a végzős növendékek beiskolázása, elhelyezé­se, A gimnáziumok oktató, nevelő munkájában - szinte I,osztálytól kezdve - jelentős szerepet kap a pályairányítás, a felvételi vizsgákra való felkészítés. Sok összetevője, lélektani mozzanata, meghittsége van a munkának. Gyümölcse a IV,osztályban érik oe,^ A nevelők az elmúlt évekhez viszonyitva -többet és eredményesebben foglalkoztak a to­vábbtanulás kérdésével, A kerületből 24 fizikai dolgozó tehetséges gyermeket ár­tották egyetemi előkészítő tanfolyamra. Valamennyi gimnáziumban gyakran társadalmi munkában^ egyéni foglalkozás keretében nyújtanak segítséget a rászoruló tehetseges tanulóknak. Ez a munka az érettségi előtti időszakban éri el tetőpontját, • • A pályairányitási munka jellemző nehézsége, hogy az értelmiségi szülők legtöbbje per­mekét 'szintén értelmiségi pályára kívánja adni, még akkor is, ha a gyermek nem tehet­séges, A fizikai dolgozók tehetséges gyermekeivel való tervszerű foglalkozás tavaly óta erő-*, teljesebben előtérbe került, A tett intézkedések csak fokozatosan éreztetik hatásukat. Kimutatás a kerület gimnáziumaiban végző tanulók pályairányulásáról.. /2,sztk£qu1tatás/_, A kimutatásból megállapítható, hogy a l43j felsőfokú tanintézetben továbbtanulni sz'ráq dékozó tanuló köKÜl 52, a jelentkezettek 36,3 %-a fizikai dolgozó gyermeke. Osszeha sonlitva a fizikai dolgozók ós az értelmiségi /egyéb/ szülők gyermekeinek felsőfokú^ továbbtanulási szándékát, az látható, hogy amig az értelmiségi szülők gyermekeinek 50,8 %—a'jelentkezett továbbtanulásra, addig a fizikai dolgozók gyermekeinek csupán 32 7 %-a, A közölt számadatok azt igazolják, hogy további tervszerű munkával még na­gyobb segítséget kell nyújtani a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásához, hogy a kívánt és szükséges arány biztosított legyen# A pályairányitási munkát is fo­kozni kell. Javaslatok? f ' 1./ A bevezetőben közölt főbb intézkedések folyamatos végrehajtását még erőteljeseb­ben meg kell küvetolnl /ellenőrzés/. Rendkívül fontos, hogy sehol se tűrjék el a segítségnyújtás formális teljesítését, lntszateredűenyek felmutatását, vagjy a ja­vított osztályzatokban megnyilvánuló liberalizmusts » 2,/ A gimnáziumi felvételeknél erőteljesebben kell biztosítani a megfelelő számú fi­zikai dolgozók tehetséges gyermekeinek a felvételét* /küzdeni kell a protekció. Sí*Emus ellen/ 26 ■ I I ____ü L _______: ' - É - - ré.rá:-U.;y ’ • .'.tó ... . \ V —— ------------------------------------------------------------------- - -I -

Next

/
Oldalképek
Tartalom