Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1965-03-25

* > mert erre a kerületi PB-nak igénye van. Tehát, nem szabad azt irni, hogy itt valamiféle szinkron lenne. Nap e: Rendkivül jogosak voltak Stadinger elvtárs felvetett í űerdései ahogy a vállalat 1964.évi eredményeivel foglalkozott, i mert igaz az, hogy az önmagukban csupasz számok nem fejezik ki a vállalat eredményeit. A létszám 125%-os emelkedést mutat, de ez rendkivül nagy ugrást eredményezne a termelésben} még nagyob­bat,. mint amelyet a decemberi határozatok előírnak. Tehát, ha e számot önmagában néznénk, akkor nem látnánk világosan. Mi az mégis, ami e mögött a rendkivül magas szám mögött.van? 11%-os csökkenés következett be 1963-64 között, ebből 7»2%-os • fejlődés következett be, hogy a munkafegyelem növekedett és az inproduktiv létszám nem jött. Ha áz 1965 követelményeit vizsgál­juk} akkor 1965-ben 2o,5%-kal kell növekednie a termelékenység­nek, és ebből kb. 11%-ot eredményez, hogy a gyár nem kívánja növelni az inproduktiv területen dolgozók létszámát. Az elmúlt évi 7,2%-os termelékenységhez képest, az ezévi valóban feszitet­tebb feladatot tartalmaz. Ezt a gyár zömében technológiai beál­lítással, normakarbantartással igyekszik megvalósítani. így néz­ve tehát ideák reálisabbnak látszanak a feladatok. Emellé szeretném megemliteni, amivel nem tudok egyetérteni még akkor sem, ha helyes célokat kívánnak elérni vele az üzemben. Ez pedig az, hogy az alkatrészgyártási 118%-os átlag-szintjének tó megtartása erre az évre'- amikor világos normarendezés áll előt­tünk - nem volna helyes. Kétségtelen igaza van Iklódy elvtársnak, hogy az alkatrészellátás területén van, ill. áll fenn a legtöbb probléma. Pl. egyik ilyen körülmény, ami miatt a problémák adód­nak, hogy az alkatrészellátásnál, ill. a szerelési munkáknál két­­, ségtelen, hogy nem lehet fehéíköppenyben dolgozni; másrészt a •több-müszak is nehezebb körülményeket állit a dolgozók elé. De ezeket ellensúlyozni nem csak egy-fajta intézkedésekkel lehet. , Lehet úgy is, hogy ténylegesen a dolgozók fizetése is magasabb legyen - ezt nem a normák lazításával,! hanem az alapbérek eme­lésével lehetne megoldani. Hiszen a többi gyárainkban is vannak alkatrészgyártási területek, ahol szintén 2-3 műszakban dolgoz­nak, de gondolom, hogy ha itt is a kereseti arányok javításán túlmenően, az-emberekkel való foglalkozás, bánásmód más, jobb | lesz - hasonlóan a többi területek dolgozóiéhozakkor jobbak lesznek itt is az eredmények. Ebben nagy segitséget tud adni a gyár vezetőinek a párt- és a szakszervezet is. A Dobos elvtárs részéről merült fel, hogy az üzemben hogyan lát­sz ódik a Munkatörvénykönyv módosítása. Errevonatkozóan az ipar­águnk területéről azt kell mondani, hogjrtkimondottan csak az MT változásának'tudnánk be a kedvező jelenségeket, akkor ez téves útra vezetne. Ugyanis minden évben az I-ső n.évben rendkivül kevés dolgozó lép ki a vállalatoktól, mert erre a negyedre esik általában a nyereségrészesedés kifizetése; a másik pedig-az, hogy ezévben az egész országos ipar területén egy szigorúbb létszám­­gazdálkodás van* Tehát, nagyon kevés azoknak a gyáraknak a száma, ahol létszámot tudnak felvenni, és több az a gyár, ahol létszám­leépítéssel kell foglalkozni; vagyis nem lépnek ki a dolgozók azért sem; mert bizonytalannak látják az elhelyezkedésüket másik területen. i j gyárak pártszervezetei közötti együttműködést jón k latom /BRG,Danuvia/ és ha az Iklad-i-gyár.is-el tudna addig jutni, hogy a társadalmi szarvéi: is nagyobb,'.több segitséget nyújtsanak, akkor jobb eredményeket tudnánk elérni. Ilyen tapasztalatok vannak más területeken is, mert ezek nagyobb eredményeket biztosítanak, mint más. Farkasvölgyi e: Szabadna megkérdeznem Bodri elvtárstól, hogy mi volt az a 62-ben felvetett problémákra kért dolog, amelyre nem kapott választ a gyér?, mert úgy gondolom, hogy ma is a legfontosabb prob­lémákról van itt szó, s ha abban a 62-es levélben még olyan fontos .problémák vanhak, amelyek/X ma,itt nem szerepeltek,•akkor kérem, hogy beszéljük meg. y Q ^ I- 14 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom