Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1963-08-08
pártonkivüliek arányáról, ezt pedig a szövet/aógi politikának tudják be. Rénxe&ében _a fel sorolt ..helytelen ...nózeJjekúj^ökere a szövetségi politika meg-nem égéséből„fakaR. A párttagok nevelése terén is van még sok tennivaló, olyan hangulat van egyes párttagok körében, hogy a párttagok hátrányos helyzetben varnak, mert a.társadalmi munka végzése miatt, nem kaphatnak jutalmat, béremelést, /Ennek oka azonban az,.hogy többen, a társadalmi munka végzése oiraán, elhanyagolják a gazdasági munkájukat,/ A pártszervezet elhanyagolta a termelési tanácskozásokat, nem használta fel a feladatok megoldására való mozgósításra. Úgyszintén a munkavereennyel sem foglalkoztak megfelelően, a gazdasági vezetés és a pártszervezet is úgy tekintette, mint osak a szakszervezet feladatát, E hibás szemlélettel már szakítottak a csúosvezetőségben és az alapszefO vezetőkben0s, a a II. félév munkatervében többet foglalkoznak a termelési tanácskozásokkal, a munkavorsennyel és a szocialista brigádmozgalommal. 9 Pártfegyelmi eljárást agy ár alatt, 1963.Julius végéig, a csúcsvezetőseg^egy alkalommal folytatott le. A^fetfegyelmit^ mint a nevelés eszfi";’ '»£ használjál: azokkal szemtan, akik r.om végzik.el pfctaunkáju• —köteleasógoitoiek nem tesznek eleget. Helytelen szemlélet alapján, a fegyelmi eljárást osak a tolvajok, részegek és a családi eletet megbontők el len. alkalmazzák. Pedig a párttagok nevelése teren is van meg sok tennivaló. Pl: sokan még a vezetők közül is nehort zen tesznek eleget tagdíjfizetési kötelezettségeiknek. Az alapszervefletek vezetőinek kapcsolata a tömegszervezeti- és gazdasága vezetőkkel, kielégítő. A gazdasági vezetőkkel való Jé kapcsolat kialakítását megkönnyíti, hogy a vezetőség tagjainak egyrésze gazdasági eze 0 og llapfthatő az is, hogy a pártcsoportbizalmiak többségét a gazdasági vezetők ugyancsak elfogadják. Hiba. hogy a-gazdasági vezetők X ÚL i1 fa helyaM' az objektív nehézségekre - munkaerő hiányra KGSI-preblemára - hivatkoznak és nem akarják meglátni, hogy mennyi terén pú” r®'.””1 nlt‘°3 klhasznilvna munkafegyelem és a szervezés teren. Pl: a forgácsoló műhelyben. Az alopszervezet vezetőségének ós a pártcsoportbizalmiaknak el kell érni, hogy a gazdasági vezetők ilyen szemlélete megváltozzon. / '72 | .. < ’f ~ 10 -• / •