Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1962-02-08
f bifi, • r £ - 7 -» ; A mindennapi munka kapcsán kell, hogy megnyilvánuljon, az az ember, aki felelős egy káderért mindennap kell, hogy érintkezzen az emberrel, megismeri egyéni tualjdonságait, a főmérnökkel, főkönyvelővel szinte baráti kapcsolatot kell kialakítani, mert akkor vannak igazán összeforrva, ha ismerik egymás tevékenységét. Az olyan minősítés, amit„a szobában készítenek el, nem lehet jó. Ha Bihari et. lenne a személyzeti osztályvezető, akkor biztosan ismerné a pártonkivüli mérnökö, technikusok számát éppen ugy, amikor felsőbb szervekhez megy és be kell számolnia a párttagok és tagjelöltek számáról. Nagyon örül annak, hogy idekerült ez a jelentés, csak annyit jegyez meg, hogy a PTO ezzel elég sokat foglalkozott, osztályértekezleten is és Krátky elvtárssal külön „is. Jo dolog volt ilyen jelentést idehozni, mert amikor egy„jelentést kell készíteni az mindig gondolkozásra késztet, {véti-ttfeátky elvtársat, hogy a következő pártvezetőgég.i ülésen tárgyalják meg az itt elhangzottakat alapján a kádermunkát, ide hívják meg az alapszervezeuek titkárait rs a PTO vezető fs bP vegyen részt. Javasolja, hogy Szücs et. a legfontosabb gazdasági vezet őkkel üljön le „és azoka az elveket, amikjfet a Pol. Biz. határozató ta tartalmaz beszéljék meg. A helyiség kérdését be tudja látni, de hogy ki kap helyiséget és ki nem kap, az bizonyos mértékig mutatja hogy milyen helyre teszik ezt a kérdést, a munka feltételeket biztosítani kell. Javasolja, hogy külön határozatot ne hozzunk, tárgyalják meg vezetőségi ülésen és Szücs elvtárs is tegyen intézkedést, biztosítsa a személyzeti munka feltételeit. Félév múlva készítsen _ ^ feljegyzést az osztály vezetője számára, hogy' a~ feladatok hogyan nyertek megoldást. Napirend 2./ A szakszervezeti választások eddigi tapasztalatait éa a pártszervezetek további feladatai. Dobos elvtárs/ Kiegészítésként közli, hogy számok közül az egyik a bizottsag, a másik a bizottsági tagok számát jelzi. Polonyi et.:A második oldalon jelzi az anyag a párttagság számát a szak- I szervezeti bizottságokban, a pedagógusoknál nincs szám, ez azt jelenti, hogy ott egyetlen párttag sincs® Bihari et.: Létezik-e az, hogy a választásokkal kapcsolatban a vasipar 7%'t á' Textilipar 6-7%-ába került uj ember a vezetésbe, ez azt jelen*ti, hogy átlagben 1 ember. Dobos et. A pedagógusoknál nem tudták pontosan kiszűrni idő hiányában, ez nem azt jelenti, hogy nem lesz párttag a szakszervezeti vezetőség, ben. Az anyag ugy irja hogy a választással kapcsolatban készült kádertervek szerint, de hogy a választás mit fog hozni az nem lehet tudni. A bizalmiakbál általában az a helyzet, hogy nagyobb változás lesz. Bihari et.; Tekintettel arra, hogy titkáti értekezleten beszélik meg ezt a témát,„kihangsúlyoz egy-két olyan tennivalót, amit a jelentés negatívumként értékel. Az egyik ilyen dolog, hogy mi üs és a SZOT is kiadott elveket, „a párt felsőbb szervei is felhívták a figyelmet. Ha mi ezeket érvényesíteni akarjuk, akkor az ilyen kis mértékű változásokat egyszerűen nem lehet tudomásulvenni. Olyan„elvek vannak, hogy több pártonkivülit állítsunk szakszervezeti funkcióba, legalább annyi változásnak kellene lenni, mint a pártvezetőségekben. Ha csak 2% változást terveznek, hogyan fogják a terhelést széthúzni, fiatal friss erőket belevinni. Olyan elveket is adtak, hogy a nem alkalmas embereket tegyük arébb. A másik dolog, amire felhívja a figyelmet a demokratizmus érvényesítése. Vannak olyan jelek, hogy egyes helyeken formálissá válik a szakszervezeti választás, a választás formálissága tapasztalható. Jó nehány helyen egyoldalú dolgokkal foglalkoznak, __________________________________________________________________________________________________